Ajánló

Milliárdokkal több adóbevétel

Kevesebb lett a költségvetés hiánya augusztusban, mint tavaly ilyenkor

Az év első nyolc hónapjában nőttek az adóbevételek, viszont az euró­pai uniós beruházások miatt a kiadások is jelentősen emelkedtek.

Az év első nyolc hónapjában a költségvetés főbb adóbevételi tételei jelentősen növekedtek az előző év azonos időszakához képest – mondta tegnap Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartásért felelős államtitkára az M1-en. Példaként említette, hogy általános forgalmi adóból és személyi jövedelemadóból mintegy 170 milliárd forinttal több bevételt számoltak el, mint 2017 első nyolc hónapjában. Hangsúlyozta, a bevétel növekedését a reálgazdaság folyamataiban kell keresni. A kiadással kapcsolatban az államtitkár elmondta, az Európai Unióból származó források viszonylag alacsonyak, augusztus végéig a magyar állam mintegy 1400 milliárd forint kifizetést teljesített, ezzel szemben mintegy kétszázmilliárd forint uniós bevételt tudtak elszámolni. Az államtitkár kitért arra, hogy az európai uniós programok megelőlegezése mellett a tisztán hazai finanszírozási programok is jóval nagyobb kiadást mutatnak az idén, mint a korábbi időszakban.
A Pénzügyminisztérium közölte, hogy augusztusban az államháztartás központi alrendszere 155,3 milliárd forint hiányt mutatott, kevesebbet az egy évvel korábbi 163,1 milliárd forintnál, de több mint kétszeresét az előző havi 70,4 milliárd forintos deficitnek. Ezzel az önkormányzatok nélkül számolt államháztartási hiány 1646,2 milliárd forintra emelkedett az első nyolc hónapban, ami az 1311,4 milliárd forintos éves előirányzat 121 százaléka. A központi alrendszer bevételei 12 140,9 milliárd forintot értek el, 524,6 milliárd forinttal többet az egy évvel korábbinál. A kiadások első nyolc havi 13 787,1 milliárd forintos összege 1190,9 milliárd forinttal magasabb az egy évvel korábbinál.