Ajánló

Magasabb fokozatba kapcsolt a magyarországi építőipar

Varga Mihály: Az ipari termelés felfutását segítik a kormány által indított Nagyvállalati Beruházási Támogatás és a Beszállítói Fejlesztési Program is

Kiugróan nagy, negyven százalék feletti volt az építőipari termelés növekedése idén januárban. Eközben jól teljesített az ipar is, és a kilátások az elkövetkező időszakra nézve is kedvezőek.

espitoipar
A fellendülésben fontos szerep jut a Családi Otthonteremtési Programnak (Fotó: Varga Imre)

Jól halad Magyarország újraiparosítása, a kedvező gazdasági környezetnek és a kormányzati támogatásoknak köszönhetően 2010 óta mintegy negyven százalékkal nőtt az ágazat teljesítménye – mondta Varga Mihály a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölt adataira reagálva. A KSH adatai szerint idén januárban az ipari termelés 6,9 százalékkal nőtt tavaly januárral összevetve, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 6,7 százalékkal emelkedett a termelés. A nemzetgazdasági miniszter hozzátette: a növekedés a közelmúltban megvalósított kapacitásbővítő beruházásoknak köszönhetően a következő időszakban is folytatódhat.

A tárcavezető véleménye szerint az ágazat bővülése széles bázison nyugszik, a feldolgozóipar 13 alágából 11-ben növekedést mértek, így például a gumi-, a fém-, a gyógyszer- és faiparban kétszámjegyű bővülést regisztráltak. Varga Mihály szólt arról, hogy az elkövetkező időszakra nézve is kedvezőek a kilátások, köszönhetően a feldolgozóipari beruházások tavalyi évi növekedésének, illetve az elmúlt időszakban bejelentett, főként a járműiparhoz kapcsolódó fejlesztéseknek. Az ipari termelés felfutását szintén segítik a kormány által indított Nagyvállalati Beruházási Támogatás és a Beszállítói Fejlesztési Program, ahogyan a további beruházások ösztönzésén keresztül a kilenc százalékra csökkentett társasági adó is – részletezte a miniszter. Emellett a hatéves bérmegállapodás termelésösztönző hatása is arra késztetheti a vállalkozásokat, hogy nyissanak a magasabb fokon automatizált és digitalizált technológiák irányába, amely a hatékonyság növelése mellett a munkaerőpiaci kihívásokat is enyhíti – tette hozzá a tárcavezető.

A KSH januári építőipari adatokat is közölt, e szerint a termelés soha nem látott mértékben, 43,2 százalékkal bővült az előző év első havához képest. Az épületek építésének volumene 48,4 százalékkal, az egyéb építményeké 33,4 százalékkal nőtt, a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján januárban az építőipar termelése 6,4 százalékkal emelkedett az előző havihoz mérten. A nemzetgazdasági miniszter ezt úgy kommentálta, hogy beértek a kormány építőipart támogató intézkedései, az otthonteremtési programnak, a kedvezményes lakásáfának és az aktív iparpolitikának köszönhetően az ágazat tartósan és nagy ütemben erősödik. Az építőipar fellendülésében fontos szerepe van a Családi Otthonteremtési Programnak, valamint a kedvezményes lakásáfának, amelyek a lakáspiac keresleti és kínálati oldalát egyaránt támogatják – részletezte Varga Mihály. A tárcavezető szólt arról, hogy a lakásépítések felfutását mindezek mellett a lakosság anyagi helyzetének jelentős javulása is támogatja, amelyhez főként a hatéves bérmegállapodás járult hozzá. A következő időszakot tekintve bíztató, hogy a hó végi szerződésállomány 108,5 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál, arra számítunk, hogy az ágazat tavalyihoz hasonló mértékű növekedése idén is folytatódhat – mondta Varga Mihály.

Németh Dávid, a K & H Bank vezető elemzője azt közölte, hogy a kimagasló növekedésben szerepe lehetett annak, hogy januárban az enyhe időjárás kedvezett az építkezéseknek. A szakember szerint idén tíz és húsz százalék közötti növekedést érhet el az építőipar.