Ajánló

Macron szóvivője menekült a tüntetők elől

Benjamin Griveaux a saját irodájából futott el, amikor sárgamellényesek a hivatala területére betörve járműveket kezdtek rongálni – Franciaország ismét lángokban állt

Csökkenő számban, de növekvő agresszióval folytatódtak a párizsi sárgamellényes demonstrációk, az elnöki szóvivőnek saját irodájából kellett menekülnie, Emmanuel Macron elnök elítélte a történteket.

francia
Lassan hét végi rutinná válnak a kormányellenes zavargások Franciaországban (Fotó: AFP/Zakaria Abdelkafi)

Ismét békésen induló tüntetések fordultak át zavargásokba Párizsban – számolt be róla az AFP hírügynökség; a tudósító szerint a szombaton vonuló tömeg a polgármesteri hivatalnál vadult meg, ahol kövekkel és palackokkal dobálták meg a rendvédelmi szervek tagjait. A rendőrség könnygázzal válaszolt, később csatlakoztak hozzájuk a készenléti rendőrök is. A nemzetgyűlés és a Musée d’Orsay környékén is könnygázaztak, több Szajna-hidat lezártak, a tiltakozók pedig a Saint Germain körúton motorkerékpárokat és barikádokat gyújtottak fel. Egy hajóétterem is gyújtogatásnak esett áldozatul; a turisták tömegesen menekültek a helyszínről. A tüntetők egyébként Macron lemondását, az elit kiváltságainak eltörlését követelték: „torkig vagyunk azzal, hogy mindig mi álljuk a számlát, elegünk van ebből a rabszolgaságból, meg kellene tudni élnünk a fizetésünkből” – hangoztatta a Reuters által megkérdezett egyik tüntető.
A zavargások intenzitását jól mutatja, hogy a hátsó ajtón kellett menekülnie Benjamin Griveaux kormányszóvivőnek az irodájából, miután a BMFTV tájékoztatása szerint tíz sárgamellényes behatolt a hivatalának területére, megrongálva több ott parkoló járművet. A rendőrség összesen mintegy tizennyolc aktivistát vett őrizetbe.

Maga az elnök kemény szavakkal reagált a helyzetre, a Twitteren azt írta, szélsőséges, erőszakos támadás érte a köztársaságot, annak őrzőit és képviselőit, a kormány pedig igazságot fog szolgáltatni.
Christophe Castaner belügyminiszter a Twitteren írt arról, hogy más francia városokban – Beauvais-ban és Montpellier-ben – is történtek erőszakos cselekmények, országszerte pedig félszázezren tiltakoztak – ez elmarad a novemberi százezres tömegtől.

A párizsi svéd nagykövet szombaton a szomszédai segítségét kérte egy kisebb tűz eloltásához, ami a tüntetések alatt támadt a külképviselet épületénél, és Twitter-üzenetben kérdezte: ilyenkor hol a rendőrség?
Bár Macron helyzete mindezek ellenére viszonylag stabil, a Reuters elemzése szerint – kemény szavai ellenére – a zuhanó népszerűsége láttán feltehetőleg hamarosan új gazdaságpolitikával állhat elő.


Konfliktus a befogadókkal

Bevándorlókat befogadó otthonban randalíroztak fiatalkorú migránsok, miután nem voltak elégedettek a kapott ebéd minőségével. Médiajelentések szerint a randalírozók az ebédlő és a mellékhelyiségek berendezését verték szét, az ételt pedig a földre dobálták. Az Etablières nevű, eredetileg gyermekotthonként működő intézetben a nagy, 2015-ös migrációs hullám óta szállásolnak el kísérő nélkül érkező, 18 év alatti migráns fiatalokat, akiknek szállást és képzést is biztosítanak. Morgan Kermarrec, az Etablières igazgatója a pusztítás után elmondta, a fiatalok már korábban is panaszkodtak az ételre, például – mint mondta – több rizst kértek. A gyermekétkeztetésért felelős hivatal előírásai a kiegyensúlyozott étrendről azonban nem tették lehetővé a helyzet orvoslását. Kermarrec azt is hozzátette: ilyen szintű rombolással eddig még nem találkoztak, az ilyen helyzetek kezelése pedig egyszerűen meghaladja a lehetőségeiket.


Frissített szélsőzöld elképzelés

A franciák csináljanak kevesebb gyereket, így a környezetszennyezés problémája is megoldódik, és a migránsokat is jobban be tudja fogadni az ország – mondta el egy pénteki lapinterjúban a l’Obs című lapnak Yves Cochet. Az egykori szocialista környezetvédelmi miniszter szerint ugyanis a gazdag államok lakói szennyezik a leginkább a környezetet, ezért kellene például a franciák születés­számát visszavágni, s így a migránsokra is több erőforrás jutna. A célt a zöld EP-képviselő-aspiráns a harmadik gyerektől járó családi pótlék eltörlésével érné el. Mint lapunknak Soós Eszter Petronella elmondta, Cochet, aki a hétszázalékos támogatottságú, marginális zöldpártban is marginális politikus, tíz éve lobbizik ezzel a javaslatával, a migrációval kapcsolatos résszel csak most „frissítette” ötletét. A Franciaország-szakértő megjegyezte: Cochet szerint „ökológiai szempontból annyiba kerül egy francia gyerek, mintha 620-szor megtennénk a Párizs–New York utat”.