Ajánló

Leplezett összefogósdi

Nincs közös pártlogó, csak „ügyek mentén” működik együtt az LMP a Jobbikkal, például közösen támogatnak független jelölteket – közölte Keresztes László Lóránt

Nincsenek közös pártlogók, csak ügyek mentén működnek együtt a Jobbikkal, ezt mondta lapunknak Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke, aki régi, fals hírnek nevezte azt, hogy az Európai Zöld Párt kizárná az LMP-t az EP-frakcióból.

lmpjobbik
Semmi sem drága. Az LMP és a Jobbik közösen állt be Puzsér Róbert (középen) mögé (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Kizárja az LMP-t soraiból az Európai Zöld Párt EP-frakciója, ha a liberális tömörülés együttműködik a Jobbikkal – ezt nyilatkozta az Azonnali.hu portálnak Philippe Lamberts, a képviselőcsoport szóvivője. A zöldpárti politikus problémásnak nevezte a Jobbik–LMP-együttműködést, és úgy fogalmazott, nem hisz a Jobbik néppártosodásában. „Ez egy régi, fals, félreértésen alapuló hír” – reagált lapunk megkeresésére az LMP társelnöke. Keresztes László Lóránt hozzátette, az Európai Zöld Párt csúcsjelöltje járt a napokban Budapesten, és semmilyen kivetnivalót nem talált abban, hogy ügyek mentén együttműködnek a Jobbikkal, illetve más ellenzéki erővel. „A kongresszusunkon részt vett az osztrák zöldpárt európai parlamenti képviselője, Thomas Veitz, aki az LMP-t a közép-európai térség legerősebb zöldpártjának, kapcsolatainkat pedig kiválónak minősítette” – mondta Keresztes. A társelnök harmadik érve az volt, hogy a párbeszédes Jávor Benedek is tagja az Európai Zöld Párt frakciójának, aki megerősítheti, hogy az LMP kizárása szóba sem került.

A Jobbikkal történő együttműködésről Keresztes László Lóránt azt mondta, nincsenek közös logók, ügyek mentén a Jobbikkal is lehetséges ez, főként úgy, hogy közösen támogatnak független jelölteket. Ebben – jegyezte meg – a területi pártszervezetek önállóan dönthetnek. Felvetésünkre, hogy ha a budapesti főpolgármester-jelölti előválasztást a párbeszédes Karácsony Gergely nyerné meg az LMP támogatottjával, Puzsér Róberttel szemben, akkor Karácsony mögé is beállnak-e, a társelnök azt mondta: idő előtti a kérdés. Mint fogalmazott, az sem biztos, hogy lesz-e előválasztás. E tekintetben Puzsér kötött megállapodást az MSZP-vel és Karácsonnyal, és azt mondta, ha lesz ötvenezer voksoló, illetve Karácsony írásban is vállalja a Sétáló Budapest program megvalósítását, akkor veresége esetén visszalép a jelöltségtől Karácsony javára. Az LMP azonban még nem hozott döntést arról, hogy ebben az esetben kit támogatnak, ez kongresszusi hatáskör – szögezte le Keresztes.

Az LMP és a Jobbik a fővárosban írásos megállapodást kötött Puzsér támogatásáról, az együttműködés a kommunikáció és kampánytevékenység összehangolásáról és a finanszírozásról szól. Van benne egy záradék is, amely szerint június 30-ig átnézhetik a megállapodást, emellett nyitva hagyják a lehetőséget, hogy más szervezet is csatlakozhasson hozzájuk. Puzsér ennek kapcsán a Momentumra gondolt, arra hogy a párt „megforduljon a kárhozat útján” a DK-val történő együttműködés miatt. Vidéken az LMP és a Jobbik ügyek mentén történő együttműködése Egerben valósult meg, ahol a jobbikos Mirkóczki Ádám sajátos módon független polgármesterjelöltként áll a startvonalra az őszi önkormányzati választáson a teljes ellenzék támogatásával.

A Mandiner.hu nyilvánosságra hozott egy levelet a párt belső levelezéséből. Ezt Ikotity István írta párttársainak, jelezve, hogy egy év tétlenség és mérlegelés után nem látja értelmét annak, hogy az LMP-ben maradjon. „Nem tudom senkinek azt tanácsolni, hogy maradjon a pártban, mert meggyőződésem szerint a maradás káros mindenkinek és az országnak is” – írta. Ikotity 2009-ben lépett be az LMP-be, 2010–11-ben az országos választmány titkára, 2014-től parlamenti képviselője volt, májusban végleg távozik a pártból.



Újabb jobbikos hangfelvétel került elő

Az Origo birtokába jutott a Jobbik frakcióülésének 2012-ben készült teljes hanganyaga. Ezen a jobbikos képviselők egymást túllicitálva tettek antiszemita megjegyzéseket. A pártnak két szakértője volt ekkor, az egyik külügyi, a másik zsidószakértő. Utóbbi Hegedűs Lorántné volt, aki egymást ajnározó zsidókról beszélt. A párt akkori alelnöke, Szegedi Csanád pedig azt állította a vele beszélgetésbe elegyedő férfinak, hogy európai parlamenti források segítségével előnyöket tudna neki biztosítani azért cserébe, hogy ne hozza nyilvánosságra a felmenőivel kapcsolatos információit, vagyis azt, hogy maga is zsidó származású.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom