Ajánló

Kövér: Erősebbek vagyunk a rombolás képviselőinél

Az építkezés erői nem a bevándorlást, hanem a magyar és az európai embereknek a saját szülőföldjükhöz való jogát tekintik emberi jognak – mondta az Országgyűlés elnöke

Az építők és a rombolók párharca kíséri végig a magyar történelmet, határozza meg jelenünket és minden bizonnyal a jövőnket is – jelentette ki az Országgyűlés elnöke a Lenti várossá nyilvánításának negyvenedik évfordulóján tartott ünnepségen.

kover
„Megállítottuk a migrációt határainknál”

Magyarország építő erői, azaz a választópolgárok többsége 2010-ben úgy döntött, hogy a korábban elszenvedett országrontás következményeit felszámolva, a jelenben tapasztalható és a jövőben várható ártó szándékok elleni védekezésképpen újjá kell építeni a magyar államot – fogalmazott Kövér László szombaton az MTI beszámolója alapján.

A házelnök hozzátette, az újjáépítés lényege, hogy az állam „szolgálja és ne kiszolgáltassa” a népét, és erősítse meg a magyarok közötti nemzeti összetartozást.

Rámutatott, az elmúlt években a magyar emberek munkájának és erőfeszítésének köszönhetően a gazdaság bővül, az államadósság csökken, nőnek az adóbevételek, miközben csökkennek az adóterhek. „A munkabérek és a jövedelmek emelkednek, a költségvetési hiány alacsony, a munkanélküliség gyakorlatilag megszűnt, miként az önkormányzatok eladósodottsága is” – sorolta Kövér László. Hangsúlyozta azt is, hogy a közmunkaprogram révén százezreket sikerült emberhez méltó élethez segíteni, a rezsicsökkentéssel és az ingyenes iskolai étkeztetéssel jelentősen csökkenhetett a mélyszegénységben élők aránya, továbbá a gyermekvállalási hajlandóság reményt keltően mozdult el a mélypontról.

Kövér László úgy vélte, a rombolás erői azt mondták 2015-ben, hogy a migráció megállítása nem lehetséges és nem is szükséges, mert az egyenesen hasznos Magyarország és Európa számára egyaránt. „Az építkezés erői azonban megállították a migrációt Magyarország határainál, mert mi nem a bevándorlást, hanem a magyar és az európai embereknek a saját szülőföldjükhez való jogát tekintjük emberi jognak” – fogalmazott. Emlékeztetett arra is, hogy az építkezés erői 2010 óta nem terheket, hanem lehetőségeket adnak az önkormányzatoknak, Lenti is így szabadulhatott meg a 2010-ig kényszerűen felhalmozott több mint egymilliárd forint adósságtól.

Beszédében arra is kitért, az elmúlt négy évtized első és legfontosabb tanulsága, hogy „mi, a magyar életet építők tábora, együtt a 21. században többek, jobbak és erősebbek vagyunk a rombolás képviselőinél”. Mi együttműködve és összefogva képesek vagyunk biztonságot, méltóságot és jólétet teremteni Magyarországon mindenki számára, de képesek vagyunk határokon átívelően egyesíteni a nagyvilágban élő magyar nemzetrészeket, és új közép-európai együttműködés kialakításával előmozdítani Európa megújulását is – hívta fel a figyelmet.