Ajánló
Kövér: A demográfiai helyzet kezelése a legsúlyosabb kérdés
Az ellenzéki tábor intellektuálisan üres, morálisan értékelhetetlen, szervezetileg pedig egyszerűen nem létezik – mondta a házelnök, aki szerint „túljutottunk a válságkezelésen”

„Az elmúlt nyolc évben a válságkezelésen túljutottunk, a változás alapjait megteremtettük, a következő időszakban a miniszterelnök többet tud majd a jövőkép kialakításával, az ehhez szükséges stratégiák kidolgozásával foglalkozni” – fogalmazott Kövér László a távirati irodának. Az Országgyűlés újraválasztott elnöke szerint Orbán Viktor továbbra is domináns vagy az eddigieknél még dominánsabb szereplője lesz a kormányzatnak.
A két lezárt parlamenti ciklust összevetve úgy vélte, az első négy év törvényalkotási kényszere lazult a második négy évben, és reméli, hogy a most kezdődő ciklusban a kormány még inkább konzultatív munkakapcsolatba kerül azokkal a frakciókkal, amelyek a hátországát biztosítják.
Az ellenzékkel kapcsolatban jelezte, vannak olyan kérdések, mint például az ország szuverenitása, amelyekben kötelessége lenne minden parlamenti erőnek felsorakoznia a kormányzat mögött. „Aki ezt aláássa külső fórumokon, az egyszerűen hazaáruló, akkor is, ha ez adott esetben csak egy erkölcsi minősítés, és nem lehet mellé jogi szankciót fűzni” – szögezte le.
Kiemelte, hogy a demográfiai helyzet kezelése ma a legsúlyosabb kérdés, amelyben nem lehet csak politikai eszközökkel eredményt elérni. Hangsúlyozta, hogy a kormányzat rendelkezésére álló eszközök csak a családok anyagi helyzetének javulását célozhatják. Jelezte, hogy a következő négy évben a családtámogatási intézményrendszer teljes kiépítését befejezik. „Innen kezdve az a legnagyobb kérdés, hogy el lehet-e érni egy, a gyermekvállalást, a családalapítást a társadalom értékrendjében a megfelelő helyre tévő mentális fordulatot” – mutatott rá. Hazugságnak nevezte, hogy Magyarországról menekülniük kell a fiataloknak, és szerinte az ellenzék elvándorlással kapcsolatban folytatott katasztrófapropagandája felerősíti a negatív hangulatot.
Kövér László kijelentette, a társadalom kettéosztottságának fenntartása a választások után is célja a kormánypártokkal szemben álló hazai és nemzetközi erőknek. „Az ellenzéki tábor intellektuálisan üres, morálisan értékelhetetlen, szervezetileg pedig egyszerűen nem létezik” – fogalmazott.
A házelnök elmondta azt is, hogy az év végéig a Miniszterelnökség is kiköltözik a Parlamentből.