Ajánló
Kihirdették a 19. POSZT versenyprogramját
Szabadkai és sepsiszentgyörgyi előadást is meghívtak a mustrára
Gulyás Gábor esztéta, a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója és Zalán Tibor József Attila-díjas író, dramaturg a 2018. március 1. és 2019. március 10. között bemutatott, magyar nyelvű színházi előadásokból tizennégyet válogattak be a június 6–15. közt megrendezésre kerülő 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába. A szervezők lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint a válogatásban Mispál Attila, Balázs Béla-díjas rendező és Csikós Attila író, publicista, dramaturg működtek közre. Döntésük alapján a mustrán Budapestről a József Attila Színház Karenina, Anna, a Katona József Színház Rozsdatemető 2.0 és Jeanne d’Arc, illetve a Nemzeti Színház Woyzeck és Caligula helytartója című előadásait, valamint az Örkény Színház Secondhand, a Pesti Magyar Színház A székek, a Radnóti Színház 10 és a Vígszínház A diktátor című darabjait láthatja majd a közönség Pécsett. Mellettük a debreceni Csokonai Színházból az Idióta, a székesfehérvári Vörösmarty Színházból a Kartonpapa, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházból a Ványa bácsi versenyzik még az évad legjobb előadása címért, a határon túli magyar színjátszást pedig a Szabadkai Népszínház Mi történt Baby Jane-nel? és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Egy zabigyerek kék háttér előtt történetet mesél (Molnár Ferenc Az üvegcipő című drámája alapján) című produkciói képviselik. Az előadások időpontjával és a jegyértékesítéssel kapcsolatos további információk a Poszt.hu és a www.facebook.com/posztpecs oldalakon lesznek elérhetőek.