Ajánló

Kettős Mercedes-sikerrel fejeződött be az idény

Forma–1. Bottas győzött Abu-Dzabiban, de Vettelé a második hely

Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője, nyerte a vasárnapi szezonzáró Forma–1-es Abu-Dzabi Nagydíjat, de a pontversenyben nem tudta megelőzni a második Sebastian Vettelt, a ferraris németet, aki harmadikként ért célba.

A 28 éves finn versenyzőnek ez volt pályafutása harmadik futamgyőzelme: „A szezon második felében voltak problémáim, ezért nagyon boldog vagyok, hogy győzelemmel fejeztem be az idényt – mondta a Mercedes versenyzője. A rajt–cél győzelmet arató Bottas mögött csapattársa, a brit Lewis Hamilton végzett a második helyen, aki negyedik világbajnoki címét már korábban megszerezte. „Valtteri nagyon jól versenyzett, próbáltam utolérni, de nem sikerült. Köszönöm a csapatomnak az egész éves munkáját, amely világbajnoki címhez segített.” A dobogó alsó fokára a szintén négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a ferraris német állhatott fel: „Nehéz kimondanom, de Lewis jobb volt az idén, megérdemelten lett világbajnok” – ismerte el. A pályafutása 269., egyben utolsó versenyét teljesítő, 36 éves brazil Felipe Massa (Williams) a 10., egy pontot érő helyen fejezte be a futamot.