Ajánló
Kemény válasz Macronnak
Francia támogatást kapott a magyar kormányfő migrációs politikája
Részletes választ adott Annegret Kramp-Karrenbauer Emmanuel Macron francia államfő nemrég megjelent, az Európai Unió reformjára vonatkozó javaslatára. A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke a Welt am Sonntagban megjelent írásában kiemelte, a közös alapértékek és elvek nem képezhetik alku tárgyát, de az erős EU-hoz elengedhetetlen tisztelettel viseltetni a közép- és kelet-európai országok megközelítésmódjai és a közös európai történelemhez és kultúrához adott különleges hozzájárulása iránt. Kramp-Karrenbauer hangsúlyozta a határvédelem fontosságát. A gazdasági ügyek kapcsán azt írta, az egységes minimálbérben és a szociális ellátórendszerek egységesítésében megnyilvánuló központosítás tévút, és inkább arra kell törekedni, hogy kiegyenlítődjenek az életkörülményekben mutatkozó, tagállamokon belüli és tagállamok közötti különbségek. A CDU elnöke azt is kifejtette, hogy számos tagállamra vár az a kihívás, hogy összetartsa a bevándorlás révén heterogénné váló társadalmat. „Ez különösen fontos a muszlim vallás azon áramlataival kapcsolatban, amelyek nem egyeztethetők össze a nyitott társadalomról alkotott felfogásunkkal” – írta.
Orbán Viktor korábban üdvözölte Macron kezdeményezését, bár jelezte, hogy a részletekben nem értenek egyet.
A magyar kormányfőéhez hasonló véleményt fogalmazott meg a francia jobbközép Republikánusok elnöke, Laurent Wauquiez is. A Le Monde hasábjain megjelent írásában öt alapvető gondolatot fogalmazott meg. Wauquiez szerint Európát nemzeti alapokra kell helyezni, hogy erős és sikeres lehessen, globalizáció helyett tisztelni kell a kontinens hagyományait, öncélú technokrácia és globalizáció helyett értelmes terveket kell megfogalmazni, protekcionizmusra van szükség, az európai értékeket kell előtérbe helyezni, valamint meg kell védeni Európa határait. Wauquiez egyértelműen elutasította Macron javaslatát a migránsok szétosztásáról.
Szombaton egyébként ismét utcára vonultak a francia kormány politikája ellen tiltakozó sárgamellényesek, ezúttal viszont csak 28 600-an, azaz tizedannyian voltak, mint négy hónapja, a tüntetések kezdetén.
Budapestre jön Manfred Weber
„A következő napokban ismét törekedni fogok a személyes megbeszélésre Orbán Viktorral Budapesten, mert meg akarom próbálni világossá tenni számára, hogy jelenleg az Európai Néppártból kifelé vezető úton tartózkodik” – nyilatkozta a Welt am Sonntagnak Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője és csúcsjelöltje. A bajor politikus úgy fogalmazott, „nem egy Kelet és Nyugat közötti konfliktusról van szó vagy a migrációs politikáról, hanem arról, hogy milyen értékek határozzák meg az EPP-t és az EU-t”. Weber múlt héten három feltételhez kötötte a Fidesz néppárti tagságának fenntartását: fejezzék be a plakátkampányt, Orbán kérjen bocsánatot, és maradjon Budapesten a Közép-európai Egyetem (CEU). Ezzel kapcsolatban azt mondta, vegyes jelzéseket kap Magyarországról, mindenesetre pozitívnak tartja, hogy kapott visszajelzést az ultimátumára. Weber megjegyezte, azt is elismeri, hogy Orbán Viktor szeretne a Néppártban maradni, ehhez pedig szerinte el kell fogadnia a közös értékeiket és szolidaritást tanúsítania a pártcsaláddal a kampányban. A néppárti csúcsjelölt aligha várja nyugodtan a választást, a Bild hat országban elvégzett felmérése szerint ugyanis a szociáldemokraták (PES) és az EPP is meggyengül, feljönnek viszont a tőlük jobbra álló pártok.