Ajánló
Kedvezőbb kilátások, változatlan célok
A növekedés egyik pillérét a beruházások adják, ezen belül a lakásépítési programhoz kapcsolódva több mint hatvanháromezer igénylés érkezett a csok-ra

Kedvezőbbek idén a kilátások és jobb helyzetből indul a gazdaság mint tavaly, miközben az alapvető célok nem változnak még a választások miatt sem – közölte tegnap Varga Mihály. Hangsúlyozta azt is, hogy fenntartható a gazdaság növekedési pályája, míg tavaly 4,1 százalékos volt a bővülés, idén 4,3 százalék várható, ami jócskán az európai uniós átlag feletti. A gazdasági növekedés ugyanakkor széles alapokon nyugszik. Varga Mihály az egyik pillérként említette a beruházásokat, amelyek húsz százalékkal növekedtek tavaly a bázisévhez képest. Hozzátette: ebben meghatározó szerepe van a lakásépítési programnak, azon belül a családi otthonteremtési kedvezménynek, amire eddig 63 500 igénylés érkezett, és támogatásként mindeddig 177 milliárd forintot fizettek ki. A másik pillér a fogyasztás bővülése és a turizmus növekedése volt tavaly. Előbbi esetében ötszázalékos volt a növekedés és Varga Mihály szerint ez a lendület idén is fenntartható. A miniszter komoly eredményként értékelte azt is, hogy a foglalkoztatottak létszáma 2017-ben átlépte a 4,4 milliót, miközben 2010-ben 3,7 millióan dolgoztak az országban. Az államadósság a 2016-os 76 százalékról 74,5 százalékra csökkent tavaly év végére, és az államháztartási hiány két százalék körül alakult. Utóbbival kapcsolatban a tárcavezető hangsúlyozta, hogy a gazdaságpolitikai célok idén sem változnak, vagyis a választás évében sem terveznek a tavalyinál nagyobb államháztartási hiányt.
Ebben az évben is növekednek a bérek, és csökkennek az adók – közölte Varga Mihály. Emlékeztetett arra, hogy az EU-ban továbbra is a magyar vállalkozások fizetik a legalacsonyabb társasági adót, aminek a szintje kilencszázalékos. A kisvállalati adó (kata) kulcsának egyszázalékos csökkentése révén 15 ezer vállalkozásnál kétmilliárd forinttal több maradhat idén. Folytatódik a Munkahelyvédelmi Akció, amelynek révén eddig 590 milliárd forint maradt a hazai vállalkozásoknál. Tavaly 13 százalékos volt az átlagkeresetek növekedése, idén további bérnövekedésre lehet számítani, a 2016 novemberében megkötött hatéves bérmegállapodás révén január elején is emelkedett a minimálbér és a garantált bérminimum is.
Nálunk a legkisebb az internetadó
Január elseje óta Európában Magyarországon a legalacsonyabb az internetezést terhelő általános forgalmi adó kulcsa, miután a kormány kezdeményezésére a parlament 18-ról öt százalékra csökkentette azt – hangsúlyozta tegnap a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos. Deutsch Tamás a távirati iroda beszámolója szerint közölte: tavaly év elején 27-ről 18 százalékra csökkent ez a közteher, ezzel 13 hónap alatt mintegy ötödével mérséklődtek az árak. Közölte: nagyon jelentős digitálisrezsi-csökkentést sikerült megvalósítani. Ahogyan tavaly, úgy idén is az áfacsökkentés az utolsó fillérig árcsökkentésben ölt testet. Megjegyezte: 2017-ben, az internetszolgáltató ellenőrzésekor a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság csupán két kisebb cég esetében észlelte azt, hogy ez nem történt meg. Cél, hogy minden eddiginél gyorsabb, elérhetőbb, olcsóbb és jobb minőségű internetszolgáltatás legyen elérhető.