Ajánló
„Kapuzárás előtti pánikban a bevándorláspárti erők”
Hadjáratszerű politikai akciókat kezdenek az Európai Parlamentben azokkal szemben, akik nemet mondanak a tömeges illegális migrációra – mondta Deutsch Tamás

Az Európai Parlament két abszurd, felháborító döntést is hozott a napokban. Egyrészt úgy döntött, hogy a 2021–27 közötti uniós költségvetési időszakban a jelenlegi mértékhez képest megháromszorozza azt a forrást, amelyből a Soros György hálózatához tartozó álcivil szervezetek támogathatók. Mindezt azért, hogy a bevándorlást szervező munkájukat minél jobb anyagi körülmények között végezhessék” – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője. A politikus az MTI szerint rámutatott, az EP elfogadott egy olyan javaslatot is, amely az uniós forrásokkal történő költségvetési zsarolás lehetőségét teremti meg az Európai Bizottságnak. Ez megint csak egy „ürügy”, a döntés mögött az a tényleges politikai szándék áll, hogy a bevándorlásellenes országokat rávegyék álláspontjuk megváltoztatására – állapította meg a politikus. Emlékeztetett, a bevándorláspárti magyar ellenzék EP-képviselői támogatták ezt a Magyarországot is zsaroló előterjesztést. Kapuzárás előtti pánik jellemzi az európai és a magyar bevándorláspárti politikai erőket, egyre indulatosabbak, mert nem tudják tudomásul venni, hogy vannak olyan országok, amelyek nemet mondtak a bevándorlásra – fogalmazott Deutsch. Hozzátette, a bevándorláspártiak hadjáratszerű politikai akciókat kezdenek azokkal szemben, akik nemet mondanak a tömeges illegális bevándorlásra.
A Fidesz szerint az ellenzék „meghirdette a bevándorláspárti Soros-listát”. A kormánypárt ezzel arra reagált, hogy Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője Közös Európa néven mozgalmat indított a minél erősebb és szélesebb ellenzéki együttműködés érdekében az EP-választáson. A kezdeményezést támogatja mások mellett Mellár Tamás, a Párbeszéd parlamenti frakciójának tagja, Andor László és Balázs Péter korábbi uniós biztosok, valamint Bod Péter Ákos volt jegybankelnök.
Nem rendelkezik érvényes úti okmánnyal egyetlen országba sem Ahmed H. – tudta meg az Origo a Belügyminisztériumtól. A szír férfi – akit a Fővárosi Törvényszék a 2015. őszi röszkei zavargások miatt jogerősen öt év börtönre ítélt, de ezen a héten feltételesen szabadlábra került és hamarosan kitoloncolják az országból – ezért egyelőre idegenrendészeti őrizetbe kerül. Hollik István kormányszóvivő Ahmed H. szabadlábra helyezésével kapcsolatban kijelentette, a kormány nem engedi meg, hogy egy terrorista Magyarország területén szabadlábon járjon, mert veszélyt jelent a magyar emberek biztonságára.