Ajánló
Jókai Anna Szalon nyílik
Irodalmi estek és koncertek helye lesz az író szellemiségét őrző otthon

Élénk mementót állítanak Jókai Annának Budapest első kerületében: szalon is őrzi majd az írónő emlékét. Nagy Gábor Tamás polgármester a szalont bemutató tegnapi sajtótájékoztatón felidézte a pünkösdkor eltávozott írónő örökifjú, fáradhatatlan alakját, akin szerinte soha nem látszott a kimerültség, enerváltság, a fásultság, mindig lélekkel telten, lelkesen tudott beszélni az élet szépségéről. Az emberek közötti közösség és kapcsolat fontosságáról, arról, ami férfit és nőt, az egy nemzethez tartozókat összeköti. Ahogy a kerület vezetője fogalmazott, Jókai Anna irodalmi alkotásaival és személyes példájával is olyan utat mutatott egy irányt vesztett korban, amire oda kell figyelnünk. Ezért döntöttek úgy, hogy egy róla elnevezett és szellemiségét ápolni hivatott otthont hoznak létre.
A polgármester közölte: a szalon megnyitója a Várban rendezett 15. Magyar Könyvünnep indulásával egy időben, szeptember elsején lesz. A programja még körvonalazódik, de az biztos, hogy ez befogadó helyként fog működni, mindenki otthona lehet, akinek fontos, amit Jókai Anna képviselt. Nagy Gábor Tamás a tervekről szólva megemlítette, hogy egyeztettek Jókai Anna lányával, s az emlékszobában már ott vannak az írónő kitüntetései, és további emléktárgyakkal is gyarapodhat a szalon. A Budavári Önkormányzat vállalja azt is, hogy a Jókai Anna Szalon weblapján összegyűjti és elérhetővé teszi az írónő életművét, a világhálón fellelhető előadásokat, személyes hitvallásokat. Ugyanakkor fórumot teremtenek így a visszaemlékezéseknek, a róla szóló vallomásoknak is.
A szalon első vendége a megnyitó utáni napon a Tóth Árpád Műfordítói Díj idei nyertese, Jávorszky Béla lesz. Állandó programként ide költözik többek között a Várnegyed Galériából a Mondj te is egy verset! elnevezésű irodalmi rendezvény. A szalon a tervek szerint délután négy és este nyolc óra között várja a vendégeket. A gyönyörűen felújított és stílszerűen berendezett épület egy koncerteknek, előadásoknak helyet adó nagyteremből és három kisebb térből áll. Köztük van az írónő emlékszobája is, ahol a vitrinben ott van az 1994. március 15-én átvett Kossuth-díja és az általa használt szentolvasó is, II. János Pál pápa emlékezetes keresztjével.
