Ajánló

Javult a foglalkoztatottság

Egyre többen helyezkednek el már itthon a versenyszférában

Nyár végére négy és fél millió munkavállaló dolgozhat az országban, miközben a munkanélküliségi ráta három százalékra csökkenhet.

A kedvező gazdasági és foglalkoztatási folyamatok eredményeként a munkanélküliek száma félmillióról közel harmadára, 177 ezer főre csökkent 2010 óta. A hetven hónapos folyamatos csökkenés eredményeként 2018. február–áprilisban 3,8 százalékra esett vissza a munkanélküliségi ráta, amivel hazánk az európai uniós tagországok közül a kedvező, negyedik helyet foglalja el – közölte tegnap Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlésére reagálva. A KSH tegnap közölt adatai szerint a február–áprilisi időszakban a munkanélküliség csökkenése mellett a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 445 ezer volt, 67 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Varga Mihály hozzátette: a versenyszférában egy év alatt 128 ezres növekedést figyelhettünk meg, ami kedvező hatással van a gazdasági növekedésre is. Hangsúlyozta azt is, hogy az erősödő munkaerő-kereslet miatt kiemelt feladat a munkaerő-tartalék aktivizálása, a közfoglalkoztatottak és munkanélküliek képzése, a kisgyerekes nők, illetve a nyugdíjasok munkába állásának könnyítése lesz.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető makrogazdasági elemzője kö­zölte, hogy a hatodik hónapja gyakorlatilag stagnáló munkanélküliségi adatok arra utalnak, hogy elérkezhettünk egy egyensúlyi szintre. A foglalkoztatás bővülése továbbra is kedvező szerkezetű, az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma emelkedett egy év alatt, mindeközben a a közmunkások és a külföldi telephelyen dolgozók száma mérséklődött. Horváth András, a Takarékbank elemzője azt közölte, hogy a foglalkoztatottak száma várhatóan a nyári hónapokban átlépi a 4,5 millió főt, az 1980-as évek óta először. A munkanélküliségi ráta idén három százalékig süllyedhet a nyár végére, az éves átlag pedig 3,4 százalék lehet.