Ajánló
Javulhatna a vasúti összeköttetés hazánk és Ausztria között
Bécs és Budapest létrehozna egy szuperszámítógép-központot
Magyarország Ausztriával közösen szeretne létrehozni egy szuperszámítógép-központot. A szándéknyilatkozatban szerepel többek között a két ország közötti vasúti összeköttetés javítása. A Budapest és Bécs közötti vonatközlekedés menetideje akár negyedórával is csökkenhet, ha a műszaki feltételek javítása mellett a szervezés hatékonyabb lesz.
A legnagyobb időveszteséget az okozza, hogy még mindig meg kell állni a határon, amit el lehet kerülni többek között azzal, ha olyan vonatvezetőket alkalmaznak ezen a vonalon, akiknek mindkét országban érvényes vezetői jogosultságuk van – mondta a miniszter. A megbeszélésen szó esett még az Európai Unió I Mobilitási Csomagjáról, amelyről Palkovics László hangsúlyozta: nem kedvező Magyarország szempontjából, mivel sérti a teherfuvarozók érdekeit. Arra kérte Norbert Hofert, segítsen abban, hogy változtassanak a szabályozáson, és a magyar cégek ne szembesüljenek a csomag versenykorlátozó intézkedéseivel. A találkozón egyebek mellett szóba került az ideiglenes rendszámok kölcsönös elismerése is, jegyezte meg Palkovics László.