Ajánló

Ismét több ezren tüntettek Chemnitzben

„Többen vagyunk! Folyamatosan visszajövünk!” – hirdették a sokadik bevándorlásellenes tiltakozás résztvevői

Újabb tüntetés volt péntek este a németországi Chemnitzben, amelyen háromezer-ötszáz jobboldali vett részt – számolt be az MTI a német sajtó híradásaira hivatkozva. A tömeg ismét a városközpontban, Karl Marx szobránál gyűlt össze, ahol az egyik táblán az a felirat szerepelt, „Többen vagyunk! Folyamatosan visszajövünk!”

A tüntetőket ezúttal is nagyon sok rendőr kísérte. A hatóságok közlése szerint a megmozduláson rendzavarás nem volt. Ahogyan arról korábban lapunk is beszámolt, Chemnitzben augusztus 26-ra virradóra egy 35 éves német állampolgárt késeltek meg halálosan. A bűncselekménnyel három menedékkérő férfit gyanúsítanak, ketten előzetes letartóztatásban vannak, a harmadikat körözik. Az eset demonstrációk sorozatához vezetett a szászországi városban. A gyilkosság napján tartott első, nem bejelentett tüntetésen és egy nappal később, egy bejelentett demonstráción több bűncselekmény történt, amelyeket a német nyilvánosságban az elkövetők idegenellenességének és jobboldali, radikális nézeteinek tulajdonítanak.

A német sajtóban és politikában élénk vita robbant ki, miután videók jelentek meg, amelyek szerint szélsőjobboldaliak „hajtóvadászatot” rendeztek bevándorlók ellen. Később a felvételek hitelességét Hans-Georg Massen, a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) vezetője is megkérdőjelezte, akit azóta a tüntetések egyik szervezője, az Alternatíva Németországnak (AfD) párthoz fűződő állítólagos kapcsolatai miatt próbálnak meg kikezdeni. Massen szerint a sajtóban szándékosan félretájékoztatták az embereket.