Ajánló
Ismét az uniós rangsor elején Magyarország
Varga Mihály: Olyan nyugdíj-előtakarékossági kötvényt szeretnénk kibocsátani, amelyet a takarékoskodók kedvező hozammal tudnak nyugdíjaskorukban visszaváltani

Beruházás nélkül nincs növekedés, ezért a kormány célja, hogy a következő években tartósan húsz százalék feletti beruházási ráta valósuljon meg Magyarországon – mondta tegnap Varga Mihály pénzügyminiszter a Groupama Biztosító konferenciáján. Hangsúlyozta, az elmúlt időszak gazdasági eredményeinek köszönhetően a befektetők szemében is érzékelhetően erősödött a hazánk iránti bizalom, és ez a hozamszintek alakulásában is visszatükröződik. Fontos, hogy az uniós pénzek döntő részét gazdaságfejlesztésre költjük. A tárcavezető felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország növekedési üteme ismét az uniós rangsor élén áll, a harmadik negyedévben öt százalékkal, az uniós átlag kétszeresét is meghaladó mértékben növekedett a GDP. Ez az adat az Európai Unió harmadik legjobb teljesítménye – tette hozzá.
Az elmúlt években olyan növekedési pályára állt a magyar gazdaság, ami az embereknek csökkenő adókat és emelkedő béreket, az itt működő vállalatoknak alacsonyabb közterheket és javuló üzleti környezetet kínál. Ezeknek a lépéseknek, továbbá az egy számjegyű társasági adónak és az alacsony személyi jövedelemadónak köszönhetően Magyarország továbbra is vonzó befektetési környezet az ide érkező tőkének – mondta Varga Mihály. A miniszter csütörtök este az Echo Tv-ben felhívta a figyelmet arra is, hogy már elkészültek az első tervek az állam nyugdíjpiacra történő belépéséhez.
Kifejtette: olyan nyugdíj-előtakarékossági kötvényt szeretnének kibocsátani, amelyet a takarékoskodók kedvező hozammal tudnak nyugdíjaskorukban visszaváltani, a járulékukat élvezni. Beszélt arról is, hogy a sportcélú tao esetében pontosításokat hajtottak végre, szeretnék meghatározni a sportcélú tao igénybevételének maximális határát is. Annak kapcsán, hogy a lakástakarékok az utolsó 48 órában 140 ezer új szerződést kötöttek, kifejtette: a kormánynak nincs jogköre arra, hogy vizsgálja ezeket a szerződéseket, erre a felügyeletnek van lehetősége.
Fontos a pénzügyi tudatosság
Az ország versenyképességének növeléséhez, a családok életminőségének javításához nélkülözhetetlen a lakosság pénzügyi tudatossága – mondta tegnap Balogh László pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár a Pénzügyi tudatosság konferencián. Hangsúlyozta, hogy az egyéni gyarapodás hozzájárul a nemzetgazdasági stabilitáshoz, ezért fontos, hogy a lakosság több figyelmet fordítson a pénzügyi tudatosságra, és így átgondoltabb döntéseket tudjon hozni. Hozzátette, a lakosság pénzügyi tudatossága nemzeti ügy és a pénzügyi szektor érdeke is. A kormány tavaly elfogadta a pénzügyi tudatosság fejlesztésének hétéves stratégiáját, ennek a gyakorlati megvalósítását kétéves cselekvési tervek segítik. A stratégiában első helyen szerepel a köznevelésen belül a pénzügyi oktatás megteremtése.