Ajánló
Idehaza is bevált a „reagani kiskáté”
Több mint háromezermilliárd forint maradt a családoknál az adókedvezmények és az egykulcsos rendszer bevezetésének köszönhetően az elmúlt hét évben

Az elmúlt hét évben több mint háromezermilliárd forint maradt a magyar családoknál – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a hét végén a Figyelő Top200 díjátadó gálán a Figyelo.hu tudósítása szerint. A miniszterelnök felidézett Ronald Reagan volt amerikai elnökről két történetet is. Az egyik tanúsága szerint az első kormányülésen Reagan azt mondta, hogy utálja az inflációt, az adókat és a kommunizmust. „Na, ezekkel kezdjenek valamit!” – fordult minisztereihez, majd berekesztette az ülést. A másik történet szerint amikor új stratégiát hirdetett a hidegháborúban, kérdezték tőle, mit takar az. Annyit mondott: „Mi győzünk, ők veszítenek”.
Orbán Viktor ezután összefoglalta, hogy a „reagani kiskáté” követésével Magyarország megfékezte az inflációt, folyamatosan csökkenti az adókat, és „a kommunisták naftalinban”. Megjegyezte, hogy az ország 2010-ben padlón volt, ám a kormánya úgy találta, hogy az alapok jók, így elkezdődött az építkezés. A magyarokra lehet számítani, szeretnek dolgozni és képesek felelős döntést hozni – jelentette ki, majd hozzátette: a hazai vállalkozók és a Magyarországon dolgozó vállalatok vezetői derekasan kivették részüket mindabból, ami 2010 után történt.
Emlékeztetett arra, hogy hét éve a kudarcra nagyobb esély volt, mint a sikerre, ezért akik akkor a kormány mellé álltak, „aligha számításból tették ezt”. Szólt arról is, hogy mégiscsak a kormány mellé álltak a bankok, és befizették a bankadójukat, hazánk mellé álltak a nagy nemzetközi és magyar cégek, és befizették a különadóikat, és a kis- és középvállalkozások is vállalták azt, amit akkor vállalni kellett.
Így juthattunk el oda, hogy tavaly már adócsökkentéseket tartalmazó szövetségeket lehetett kötni a vállalkozókkal.
Ezzel egy új szakaszt nyitottunk meg Magyarország gazdaságtörténetében, mert véget vetettünk az alacsony bérek korszakának – emelte ki a miniszterelnök.
Elmondta, hogy rengeteg még a tennivalójuk, ugyanis a vállalkozói társadalom helyzetét tekintve Magyarország ma még csak az európai középmezőny vége felé található. Hozzátette, a térség azon országaiban, amelyek egyszerre szabadultak fel Magyarországgal a kommunizmus alól, jóval sikeresebb a tőkefelhalmozás, és jelentősebb magánvagyont alapoztak meg.
A kormányfő szerint jó döntés volt a magyar modell felállítása, a segélyalapú gazdaság helyett a munkaalapúra való átállás, és a külföldi tőke érdekeltté tétele nemcsak a profitban, hanem Magyarország sikerében is. Szerinte egy felívelő korszak elején állunk, ami tekintélyes részben a sikeres magyar vállalkozóknak is köszönhető.
Orbán Viktor zárszavában hangsúlyozta, ha mindent összeadunk, a családok és a friss házasok adókedvezményeit, az egykulcsos adórendszerből fakadó többletbevételeket, a családi adókedvezmény összegét, az adókulcs csökkentésének a következményeit, akkor „2010 óta több mint háromezermilliárd forint maradt a magyar családoknál”.
A jövőre vonatkoztatva szeretné, ha a magyar vagy magyarországi székhelyű cégek vezető regionális vállalkozásokká nőnék ki magukat, és lenne magyar világmárka is.