Ajánló

Hatékony segítség a gazdáknak

Ebben a ciklusban nem lesz szavazás az agrárreformról az unióban

Az új uniós állami támogatási szabályok megnövelik a maximális összeget, amelyet a nemzeti hatóságok a bizottság előzetes jóváhagyása nélkül kiutalhatnak a termelőknek.

Sikerült elérni, hogy az Európai Parlament (EP) csak a május végi választások után szavazzon majd az agrárreformmal kapcsolatos álláspontjáról – tájékoztatta tegnap a távirati irodát Erdős Norbert fideszes EP-képviselő. Mint közölte, Phil Hogan uniós mezőgazdasági biztos azt szorgalmazta, hogy az EP még a választások előtt szavazzon az álláspontjáról, az agrárpolitikai szövegek viszont messze nincsenek készen, és még az egyes frakciókon belül sincs egyetértés számos kérdésben. Végül az EP mezőgazdasági bizottsága nagy többséggel április elejére halasztotta a szavazást, így ebben a ciklusban már nem kerülhet a plenáris ülés elé az Európai Unió új agrárpolitikájának ügye. „Azaz a következő, várhatóan bevándorlásellenes többségű parlament dönthet majd a vidék jövőjéről, amely a migráció támogatása helyett reményeink szerint újra a hagyományos kohéziós és agrártámogatásokat helyezi előtérbe” – írta a képviselő.

A jelenlegi tizenötezerről huszonötezer euróra emeli a mezőgazdasági termelőknek nyújtható nemzeti támogatás felső határát az Európai Bizottság. Az új uniós állami támogatási szabályok megnövelik a maximális összeget, amelyet a nemzeti hatóságok a bizottság előzetes jóváhagyása nélkül kiutalhatnak a termelőknek. Ez nagyobb hatékonyságot és rugalmasságot tesz lehetővé, különösképp válság idején. A tagországok így a piac torzítása nélkül növelhetik a mezőgazdasági termelők támogatását, miközben csökkennek a nemzeti hatóságok adminisztratív terhei. „A gazdaságoknak nyújtható támogatás maximális összegének növelése nagyobb rugalmasságot biztosít a nemzeti hatóságoknak, amelyek gyorsabban és hatékonyabban tudják majd támogatni a kiszolgáltatott helyzetben lévő termelőket. Bizonyos esetekben az egyes termelőknek nyújtható állami támogatás összege hatvanhat százalékkal emelkedik” – közölte Phil Hogan.