Ajánló
Harminc évig rács mögött marad a Teréz körúti robbantó
Ha P. Lászlón múlt volna, a rendőrök már nem élnének – mondta indoklásában a bíró, eközben a vádlott védője szerint súlyosan téves a terrorcselekmény minősítés

A Fővárosi Ítélőtáblán tegnap másodfokú ítéletet hirdettek a Teréz körúti robbantás ügyében. Az Ujvári Ákos vezette bírói tanács a tavaly szeptemberi elsőfokú döntéshez hasonlóan ismét életfogytiglani fegyházra ítélte a huszonéves férfit, azzal súlyosbítva, hogy huszonöt év helyett leghamarabb harminc év letöltése után bocsátható feltételesen szabadlábra. Ezen kívül a többszörösen minősített emberölési kísérlet és a robbanóanyaggal való visszaélés mellett terrorcselekmény bűntettében mondták ki bűnösnek P. Lászlót, akit köteleztek több mint negyvenmillió forint bűnügyi költség megfizetésére. A fennmaradó hetvenmillió forint az államot terheli. Az ítélet jogerős, az ellen fellebbezésnek helye nincs.
A vád szerint 2016. szeptember 24-én késő este az akkor huszonhárom éves P. László Budapesten, a Teréz körúton egy általa készített és működésbe hozott pokolgéppel életveszélyesen megsebesített két rendőrt, V. Lászlót és A. Szabinát. Emellett egy „mi tettük” kezdetű levelet is küldött a Belügyminisztériumnak, amelyben leírta a bomba készítésének módját, egy el nem küldött levélben pedig egymillió eurót követelt volna.
Ujvári Ákos bíró tegnap indoklásában kifejtette, a nyomozás során többször tett beismerő vallomást védője jelenlétében a férfi, amelyekben olyan részleteket mondott el, amit csak az elkövető tudhatott, valamint megtalálták DNS-ét a Teréz körúti helyszínen a tárgyi maradványokon, illetve a szakértői vélemények is a bűnösségét támasztják alá. Hozzátette: az elmeorvosi szakértők szerint a vádlott beszámítható, az Asperger-szindróma és az autizmus kizárt.
A bíró szerint ölési szándéka volt P. Lászlónak „Ha rajta múlt volna, a sértettek már nem élnének”– mondta Ujvári. „Szögeket azért raktam bele, mert féltem, nem fogja hozni a kellő eredményt”– idézte P. László korábbi vallomását a bíró. A vádlott egyébként a beismerő vallomást később visszavonta, ügyének tárgyalásán pedig már hosszú ideje nem vesz részt, így az ítélethirdetésen sem volt jelen, ezért nem szólt az utolsó szó jogán sem.
„Magyarország jobban teljesít, gratulálok!” – mondta fennhangon az ítélethirdetés után a vádlott apja, majd hozzátette, legalább harminc hazugság volt az indoklásban. Mikor távozott a tárgyalóteremből, hosszan, indulatosan beszélt az újságíróknak. Ez egy mocskos döntés, nem a gyerek tette, a magyar állammal és a rendőrséggel áll szemben a fiam, nem függetlenek a szakértők – sorolta. Szerinte P. Lászlót bedrogozták a börtönben, azért viselkedett zavartan a korábbi tárgyalásokon, valamint drog hatása alatt tette annak idején a beismerő vallomást is. Szikinger István, a vádlott védője szerint lesz folytatása az ügynek, ki fogják használni a rendkívüli jogorvoslati lehetőségeket, akár Strasbourgba is elmennek. Az ügyvéd állítja, súlyosan téves a terrorcselekmény minősítés.