Ajánló
Gulyás Gergely: A jelenlegi EP egy kifutó széria
Kormányinfó. A miniszter zsarolásnak nevezte, hogy a jogállamisági kérdéseket költségvetési kifizetésekkel akarja összekötni az Európai Unió
A jelenlegi Európai Parlament (EP) megbízatása májusban lejár, a mostani egy „kifutó széria”. Hazánk célja, hogy az unió intézményeiben, így az EP-ben és az Európai Bizottságban (EB) is a mostani bevándorláspárti többséget egy bevándorlásellenes többség váltsa fel – tette egyértelművé tegnap Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón, majd hozzátette: ennek kulcsfontosságú eleme lesz a májusi EP-választás. Közölte, az újabb vita Magyarországról az EP-ben minden indokot nélkülöz, és a kormány nem vesz részt rajta.
A tárcavezető szerint a testület múlt heti döntése, amely szerint megháromszoroznák azoknak az NGO-knak a támogatását, amelyek a bevándorlást segítették az elmúlt időszakban, leleplezi a szándékokat, amelyeket a bevándorláspárti többség képvisel.
A jogállamiság kérdése csak ürügy, valójában azt szankcionálják, hogy Magyarország elsőként tette nyilvánvalóvá: nem fogad be bevándorlókat, és a migráció helyett családpolitikai intézkedésekkel orvosolja a demográfiai kihívásokat – jelentette ki Gulyás. Beszélt arról is, hogy a kormány álláspontja szerint az uniós tagság Magyarország érdeke, a szerződéseket pedig azért írták alá, hogy olyan közösséghez csatlakozzunk, ahol a jog érvényesül, és a szerződések az irányadók. Azonban – folytatta – ma az EP a döntéseivel túl kíván lépni a szerződéses kereteken, hogy új formákat találjon a bevándorlás támogatására.
A miniszter zsarolásnak nevezte, hogy jogállamisági kérdéseket költségvetési kifizetésekkel akarnak összekötni. A költségvetést egyhangúlag fogadja el a tanács, így az ilyen javaslatok meg fognak bukni – fűzte hozzá.
Később arra a kérdésre, hogyan kommentálná George Birnbaum politikai tanácsadó nyilatkozatát, amely szerint a Fidesz számára a Soros-ellenes kampány csak egy politikai termék, úgy válaszolt: Soros György úgy lett része a bevándorlásról folytatott vitának, hogy publikálta a terveit, a kormány pedig erre válaszolt. Hangsúlyozta: Soros György csak ebben a ciklusban huszonegy alkalommal találkozott az Európai Bizottság különböző vezetőivel, ami illegitim, minden politikai hatalom nélküli befolyásolási kísérlet, amelynek tartalmával megegyezik a bizottság politikája. Megjegyezte, hogy sem a kormány, sem a Fidesz nem állt semmilyen szerződéses jogviszonyban Birnbaummal, nem adott tanácsot sem a kabinetnek, sem a kormánypártnak.
A miniszter tájékoztatása szerint a kormány támogatja a 3-as metró Káposztásmegyerig tartó meghosszabbítására vonatkozó tervek előkészítését. A szükséges forrásokat a kabinet a főváros rendelkezésére bocsátja. A Fővárosi Nagycirkusz elhelyezésével kapcsolatban megerősítette, hogy új helyet kell találni az intézménynek, és bár felmerült a Podmaniczky utcai helyszín, végső döntés még nincs.
Jelezte, folytatódik a budai Vár felújítása is, cél, hogy a világháborúban és a kommunizmusban lerombolt épületeket helyreállítsák, így a korábbi Külügyminisztérium épületét, valamint részben az egykori főparancsnokságot is. Újjáépítik továbbá a Teleki-kastélyt és istállóépületét. A családvédelmi konzultációról közölte: a tervek szerint a február 6-i kormányülésen elfogadnak egy részletes akciótervet, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök ismertet majd a február 10-i évértékelő beszédében. A miniszter tudatta azt is, a kormány gondoskodik a múlt hét végén elhunyt Andy Vajna temetéséről, a filmproducer-kormánybiztos végső nyughelye a budapesti Fiumei úti temetőben lesz.
Röviden
•
A bérverseny egyik következménye a kialakult bérvita – mondta Gulyás Gergely, a győri Audi gyárban elkezdődött sztrájkkal kapcsolatban. Hozzátette: a kormány a megegyezésben érdekelt.
•
Az elmúlt hetek tüntetéseiről elmondta, van egy agresszív kisebbség, amely szívesen kimegy az utcára, ugyanakkor nincs tömegtámogatása. Gulyás úgy látja, a törvényes keretek betartása rendkívüli nehézségeket jelent az ellenzéki képviselőknek és azoknak is, akik nem tiltakozni mennek az utcákra, hanem rombolni.
•
Lapunk kérdésére, hogy mikorra várható megállapodás a 4-es metró 2010 előtti korrupciós ügyei kapcsán hazánkra kiszabott uniós büntetés mértékéről, úgy válaszolt, ha lesz megegyezés, akkor még az év első felében. Hozzátette, sok tízmilliárdos összegről van szó.
•
A miniszter a Honvédkórház ügyéről elmondta, a háromezer érintett dolgozó kilencvennyolc százaléka elfogadta az új honvédelmi alkalmazott jogviszonyt, ők átlagosan harmincöt százalékos fizetésemelést kapnak. Az ellátás zavartalan a kórházban.
•
A közéletben nincs helye annak, aki gyűlölet-bűncselekményt követ el – utalt a miniszter arra, hogy évekkel ezelőtt Sneider Tamás Jobbik-elnök egy mozgáskorlátozott embert bántalmazott. A Jobbik és a baloldal összefogása szerinte arról szól, hogy a baloldal próbálja szalonképessé tenni a rasszizmust és az antiszemitizmust.
•
A kulturális taotámogatásokra vonatkozó kérdésre úgy válaszolt, Tarlós István főpolgármester kritikája nyomán tárgyalásokat kezd a kormány a kérdésről.