Ajánló

„Folytatni kell Józsefváros újjáépítését”

Az új strand kialakítása része annak a folyamatnak, ami már tíz éve tart a VIII. kerületben – emelte ki Kocsis Máté

Míg tíz évvel ezelőtt a józsefvárosiak hetven százaléka nem szívesen élt a kerületben, addig mára nyolcvan százalékuk úgy nyilatkozott, kifejezetten szereti a lakóhelyét – mondta tegnap Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, Józsefváros egykori polgármestere, aki Sára Botonddal, a július 8-i időközi polgármester-választáson a kormánypárt színeiben induló jelenlegi alpolgármesterrel közösen tartott sajtótájékoztatót.

Sára Botond, Szőke László és Kocsis Máté 20180629
Kampányfinisben. Sára Botond, Szőke László és Kocsis Máté (Fotó: Ficsor Márton)

Bejelentették, az egykori józsefvárosi pályaudvar területén strand és gyógyfürdő épülhet, ahol a tervek szerint tíz medence kap majd helyet és körülbelül félezer ember befogadására lesz alkalmas.

Kocsis Máté beszélt arról, hogy a kerületet tíz éve kezdték újjáépíteni, javult a közbiztonság, szinte az összes tér megújult, a lakóházak felújítására pedig évente egymilliárd forintot szánnak. „Bízom benne, hogy a polgármester-választáson az itt élők Sára Botondra szavaznak, aki folytatná Józsefváros tíz éve megkezdett újjáépítését” – fogalmazott a frakcióvezető, majd hozzátette, Győri Péter, egykori SZDSZ-s politikus, Sára Botond ellenzéki kihívójának programja nem illik az eddigi koncepcióba, helyette polgármestersége esetén „visszacsábítaná a kerületbe a drogosokat, illetve bevándorló-barát politikát folytatna”.

Sára Botond annyit mondott, az új strand egész Budapest számára hasznos lenne, emellett a beruházás élvezi a kormány támogatását is. Közölte, a terület, amelynek régóta új funkciót akartak adni, alkalmas a gyógyfürdő kialakítására.

Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója elmondta, 2014-ben indult a fővárosi fürdőfejlesztés, amelynek során megújult már a Palantinusz, a Rudas-, a Dandár- és a Paskál fürdő is. Jelezte, a fürdők látogatottsága évente kétszázezerrel nő, a józsefvárosi strand pedig az első olyan létesítmény lesz Budapesten 2013 óta, amit „a nulláról” építenek fel.