Ajánló

Fidesz: Megint lebukott az ellenzék

Egy dokumentum szerint a tavaly decemberi kormányellenes tüntetések mögött szinte kizárólag Soros Györgyhöz kapcsolódó szervezetek állnak

Az ellenzéki pártok a csütörtökre összehívott rendkívüli üléssel folytatták a színészkedést, nekik nem Magyarország érdeke, csak a hatalom megszerzése a fontos – hangsúlyozta a Fidesz-frakció. A tegnapi ülésen a Jobbik megint összeállt Gyurcsány Ferenccel.

ellenzek
A Parlament lépcsőjén „tettek esküt” az ellenzéki képviselők (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Az ellenzék egyszer már lebukott, amikor gyenge színészi teljesítményt nyújtva, áldozatként próbálta feltüntetni magát a köztelevízió épületében. Most újra lebuktak, hiszen az ellenzéki képviselők jelentős része az általuk kezdeményezett parlamenti ülésen a napirendi szavazást sem várta meg – írta közleményében a Fidesz parlamenti frakciója. Emlékeztettek arra, hogy az ellenzék decemberben erőszakos eszközökkel próbálta megakadályozni az Országgyűlés munkáját, nem törődve azzal, hogy a „balhé” közben saját korábbi javaslatát, így az ápolási díj megemelését sem szavazta meg. Nem Magyarország érdeke, csak a hatalom megszerzése és a pillanatnyi politikai balhé fontos számukra – hangsúlyozták. Nacsa Lőrinc, a KDNP politikusa úgy értékelt, hogy az ellenzék Soros György pénzéből erőszakos utcai megmozdulásokat szervez. Soros György azt szeretné, hogy az Európai Parlamentnek a májusi választások után ismét bevándorláspárti többsége legyen – mutatott rá.

Tegnap a kormánypártok távolmaradása miatt határozatképtelen lett az Országgyűlés rendkívüli ülése, amelyen az ellenzék eredetileg a tavaly december 12-én lezajlott – többek között a munka törvénykönyve módosításáról döntő – parlamenti szavazásról akart vitatkozni, ahogy később a köztelevízió székházánál történt eseményekről is. Utóbbiról Jakab Péter (Jobbik) napirend előtt kijelentette, csak diktatúrákban fordulhat elő, hogy fegyveres őröket küldenek az ellenzéki képviselőkre, Keresztes László Lóránt (LMP) pedig azt hangsúlyozta, hogy a „rabszolgatörvény” elfogadásával Orbán Viktor és a Fidesz elárulta a magyarokat. Szabó Tímea (Párbeszéd) frakciótársaival, valamint a DK, az MSZP, a Jobbik és az LMP jelen lévő képviselőivel együtt egy esküt mondott el, amelyet aztán az Országház főlépcsőjére állva is felolvastak a Jobbik, az LMP, a Párbeszéd, valamint a Momentum politikusaival és független országgyűlési képviselőkkel kiegészülve. Az ellenzékiek követelték a „rabszolgatörvény” azonnali visszavonását, a kevesebb rendőri túlórát, a független bíróságokat, az európai ügyészséghez történő csatlakozást és a független közmédiát.

Az Origo arról számolt be, hogy az elmúlt hetek kormányellenes tüntetéseinek szervezői még tavaly december 30-án tartottak titkos megbeszélést. Egy dokumentumra hivatkozva azt írták, hogy a tüntetések mögött szinte kizárólag Soros Györgyhöz köthető szervezetek – a Humán Platform mellett például a Hallgatói Szakszervezet, a Szabad Egyetem és több olyan civil aktivista, akik nagy szerepet játszottak a Soros-egyetem mellett rendezett tüntetéseken – állnak.