Felelős felelőtlenség

Bizonyára sokan felkapják a fejüket ennek a kérdésnek-felvetésnek az olvastán, pedig a 21. századi Afrikából, Ázsiából elindult – és a jelek szerint az alkalmazott megoldásokkal megállíthatatlan – népvándorlás ezt az egyszerű és való kérdést fogalmaztatja meg. Igen, azt a kérdést, amelyet az emberek nagy része – legalábbis a saját környezetemben végzett „költségmentes véleménykutatás” alapján kimondható – ugyanígy vagy hasonlóan fogalmaz meg. S miért? Mert azt tapasztalják, hogy az ő szavazataik jóvoltából ilyen és olyan hatalmi pozíciókba került politikusok – kár, hogy államférfi, avagy csak arra utaló jelekkel bíró alig akad közöttük – kapkodó, állandóan változó véleménye, egymásra mutogatása ez idáig semmi eredményre nem vezetett. S így lesz ez a jövőben is, ha nem ismerik fel azt, hogy Európa fegyver nélküli elfoglalása zajlik úgy, hogy a „hódítókat” a „meghódítani szándékozók” még biztatják és támogatják is.

Vajon ki lesz az a bátor és határozott politikus – lehet, hogy ezáltal emelkedik államférfivá, és lesz a többség szemében a kontinens megmentője –, aki kimondja: Európa eddig fogadott, ezt követően visszatoloncol, és megvizsgálja, hogy a korábban befogadottak közül kit kíván megtartani. Mert napjainkban a politikai korrektség – az angol rövidítés alapján csak PC-nek illik mondani – és a helyzet értékelése, a saját érdek felismerése és annak következetes védelme között beláthatatlanul nagy a távolság. S ez nem csökken azzal, hogy a különböző uniós jogszabályokra mutogatva, egymás országaiba szállítva (!) a „népvándorlókat” – PC megfogalmazásban: „menekülteket” –, úgy teszünk, mintha bármiféle megoldást is sikerült volna elérni.

Természetesen ki lehet mondani, hogy az európai államok most bűnhődnek 18-20. századi bűneikért, a gyarmatosításért. De biztos, hogy azoknak is kell, akik (és amely államok) nem részesültek a gyarmatok kizsákmányolása által megteremtett gazdagságból és jólétből? Amelyek nem tartottak még a 19. század második felében is rabszolgákat, és így az Afrikából el- és behurcoltak verítékével előállított javakból nem részesültek.

A történelmi előzmények és háttér nélkül nem érthető meg napjaink modern népvándorlása, egyes népcsoportok, vallások hódítása. Mert ne legyünk naivak: az Európába érkezők nem európaiakká kívánnak „integrálódni”, hanem Európát igyekeznek majd a saját arculatukra formálni. S azok a felelőtlenek, akik ezt nem akarják – vagy tudatlanságból képtelenek – megérteni, a jövőt veszik el az itteniektől. S olvasva majd ezeket a sorokat, „kimondják az ítéletet”: az írás szerzője homofób, rasszista, tudatlan – némi náci, antiszemita jelzőt is hozzáadva (bár az utóbbi jelen esetben kissé furcsa lenne) –, s nem érti meg a 21. század önjelölt „Raoul Wallenbergjének” érvelését, aki szerint mindenkit befogadni és menteni, ha kell, akár illegitim módon is. A gond épp itt van: Raoul Wallenberg 1944-ben nem illegitim módon segítette a magyarországi zsidóságot, hanem azon magyar jogszabály adta lehetőséget használta ki, amely kimondta, hogy a külföldi állampolgárságú zsidókat nem deportálják. Ennek a miniszterelnöki rendeletnek a következtében válhattak sok tízezren – számos segítő önzetlen támogatása révén – svéddé, svájcivá, spanyollá, portugállá, és maradhattak életben a saját hazájukban.

Lehet, hogy a jelenlegi „önjelölt Raoul Wallenbergeknek” Afganisztánban, Szíriában, Líbiában, Irakban… kellene kifejteniük embermentő tevékenységüket, ott, ahol az elvándorlóknak maradniuk kellene, hogy a maguk számára elfogadható világot építsék fel, amelynek megtartását, felépítését nem egy esetben azok tették lehetetlenné, akik úgy vélték, hogy az ott élők az úgynevezett nyugati demokráciát vágyják. Meglátásom szerint azt nem vágyják, de az úgynevezett nyugati demokráciákban megszerezhető jobb életet igen, és ezért hajlandók útra kelni, és kikövetelni azt, mármint a jobb életlehetőséget maguknak. Hogy sikerül-e? Ez most a kérdés, amelyre a választ lehet, hogy néhány hónap múlva már tudhatjuk, és akkor eldől az is: kié lesz Európa?

P. S.: Lehet, hogy azoké, akik mindennap újabb kvótákat lesznek képesek kikényszeríteni a „PC politikusokból”, azokból, akik, úgy tűnik, még azt sem vették észre, hogy a kvótákat „igénylők” mindennap „újratermelődnek”. Mert itt és most nem egyszeri, mintegy kétszázezres menekülttömegről van szó, mint volt 1956-ban a Magyarországról elmenekültek esetében. Akkor azt a kétszázezernyi embertömeget valóban a különböző országok által meghatározott létszámok alapján fogadták be. A Magyarországról elmenekültek a választott országban fennálló jogszabályok alapján, alávetve magukat a hatóságok által megkövetelt procedúrának, léphettek Svájc, az Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Argentína, Ausztrália, Franciaország, Ausztria, a Német Szövetségi Köztársaság, Svédország… földjére, s lettek új hazájuk törvénytisztelő és hálás polgárai.