Ajánló

Fegyverkezési versenyt indíthat Trump

A hidegháború lezárásának egyik fontos mérföldkövét számolná fel az amerikai elnök az INF-szerződés felmondásával

Az Egyesült Államok felmondja a rövid és közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló megállapodást (INF), mivel Oroszország megsérti az 1987-ben aláírt egyezményt – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szombaton, de nem mondta, hogy Oroszország szerinte mivel sérti meg az egyezményt. „Felbontjuk a szerződést, majd fegyvereket fogunk fejleszteni, hacsak Oroszország és Kína nem egyezik bele egy új megállapodásba” – fogalmazott Trump.

Az INF a földi indítású hagyományos és nukleáris robbanófejekkel felszerelt közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták és robotrepülőgépek gyártásának és telepítésének korlátozásairól szól, és mérföldkő volt a hidegháború lezárásában.

A The New York Times emlékeztetett rá, a Trump-kormányzat régi szándéka a kilépés e szerződésből, részben azért, mert az egyezmény betartása megakadályozza Washingtont olyan új fegyverzetek telepítésében, amelyekkel ellensúlyozhatja Kína növekvő méretű közepes hatótávolságú arzenálját.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes nagyon veszélyesnek nevezte a lépést, amit minden, a biztonság és stabilitás mellett álló ország „határozottan el fog ítélni”. Kifejezte reményét, hogy John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó az esedékes moszkvai tárgyalásai során elmagyarázza Washington szándékait többek között Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is. Hangsúlyozta, hogy az orosz válaszlépések megtételéhez konkrétan meg kell ismerni az amerikai indítékokat, és elítélte, hogy lépésével Washington szerinte engedményeket akar kizsarolni Moszkvából. Hangsúlyozta, hogy Moszkva szigorúan tartja magát az INF-egyezményhez.

A szerződést aláíró Mihail Gorbacsov közölte: az INF-ből való kilépés egyet jelent a Szovjetunió és Egyesült Államok által megalapozott nukleáris leszerelés megfordításával. „Minden olyan szerződést, amely a nukleáris leszerelésre és az atomfegyverek korlátozására irányul, meg kell őrizni a földi élet megóvása érdekében” – mondta.