Ajánló

Fegyelmi Mesterházy ellen

A volt pártelnök szerint szerint személyes bosszúból eredő politikai leszámolás folyik ellene, „kisgazdásodik” az MSZP

Az európai parlamenti listaállítás kapcsán kezdődött a vita az MSZP elnökségében és választmányában február közepén: a tagok fele-fele arányban támogatták Szanyi Tibort és Ujhelyi Istvánt.

Tóth Bertalan pártelnök a kongresszuson utólag benyújtott javaslat alapján magát jelölte listavezetőnek, ám egyértelművé tette, nem veszi igénybe a mandátumot. Mesterházy Attila korábbi pártelnök és köre Szanyi mellett tette le a voksát, míg a pártelnökség Ujhelyit favorizálta, végül a kongresszus Ujhelyit jelölte a második helyre. A vihar mégsem csendesedett el, február 22-én Kurtyán Ferenc választmányi tag bejelentést tett az MSZP fegyelmi bizottságánál, azt indítványozva, Mesterházyt zárják ki a pártból. Kurtyán szerint Mesterházy szivárogtatta ki a kormánymédiának a videófelvételt a választmányi ülésről.

Mesterházy tegnap az Indexnek azt mondta, félreértések és rosszhiszemű feltételezések nyomán nyújtották be a panaszt, amelynek egyetlen „vádpontja” sem igaz. A szocialisták volt elnöke szerint személyes bosszú motiválta politikai leszámolás folyik ellene, ami a kisgazdásodás útja, és nem tesz jót az MSZP-nek. A fegyelmi bizottság március 5-én hallgatja meg személyesen Mesterházy Attilát.

Közben az LMP EP-listavezetője, Vágó Gábor a Népszavában szólt be Puzsér Róbertnek, a párt főpolgármester-jelöltjének, aki szerint Závecz Tibor közvéleménykutatója szándékosan aláméri az ő népszerűségét. Tegnapi bejegyzésében Puzsér már egyenesen a „közvéleménykufárok üzletágáról” értekezett, azt állította „valaki kipofázta a szennyes kis titkukat, hogy egy-egy millió forintért mérnek a pártoknak egy-egy százalékot.” Vágó Gábor ennek kapcsán azt mondta: „Vannak független intézmények, így működik jól egy demokrácia. Nem a tükröt kell hibáztatni, hogyha ha az embernek rossz a frizurája, hanem elmenni fodrászhoz.”