Ajánló
Erősebb alapellátás, jobb egészségügy
Megszüntetnék a törvényi szűkítéseket, amelyek nem engedik, hogy a háziorvosok más szakvizsgájukat is alkalmazzák
A humántárca vezetője rámutatott, főként ennek okán készültek el az öt nagy betegségcsoportban a népegészségügyi programok. Ha ezeket egymásra rakjuk, kiépül a magyar ellátórendszer struktúrája, ha ezek megvannak, akkor tudunk a finanszírozáson is módosítani – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy kiemelten kell foglalkozni a kórházi fertőzések kérdésével, a közelmúltban megalkotott miniszteri rendelettel a kórházi fertőzéseket felére, de legalább is harminc-negyven százalékkal csökkenteni lehet. Az alapellátással kapcsolatban kijelentette, az szorosan összefügg a sürgősségi rendszer struktúrájával, a vonatkozó előterjesztés heteken belül a kormány elé kerül. Mint fogalmazott, az alapellátás átszervezésének vezető gondolata, hogy meg kell szüntetni azokat a törvényi szűkítéseket, amelyek ellehetetlenítik, hogy a háziorvos egyéb szakvizsgájával is kompetens legyen. Az alapellátásban rendszerszintűvé kell váljon a háziorvos és a sürgősségi ellátó kórház közötti elektronikus összeköttetés – szögezte le a miniszter.
A konferencia kerekasztal részében az öt nemzeti programot kidolgozó intézetek vezetői szólaltak fel. Polgár Csaba, az Országos Onkológiai Intézet megbízott főigazgatója arról beszélt, hogy mind Magyarországon, mind a fejlett országokban növekedni fognak a daganatos megbetegedések az elkövetkező évtizedekben, de az elmúlt évek statisztikái azt mutatják, hogy a tíz évvel ezelőttihez képest kilenc-tíz százalékkal többen gyógyulnak fel rákos betegségből. Andréka Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet megbízott főigazgatója azt emelte ki, a kardiológia területén olyan ellátórendszert kell működtetni, amelyben bizonyos ellátásokat kisebb központokba szerveznének az országban. Megjegyezte, tisztában vannak azzal, hogy jó pár háziorvos hiányzik a rendszerből, de sokkal többet tudnának tenni a fejlett egészségügyért, mint most, ha lehetőségük lenne rá.