Ajánló

Emmanuel Macron egyelőre még nincs kint a vízből

Hiába a kormány átalakítása, sokan szkeptikusak, miközben a népszerűsége mélypontján járó elnök a választók türelmére igen, kritikájára nem tart igényt

Türelmet kér szavazóitól Emmanuel Macron francia elnök kormánya átalakítása után, és kijelentette: hallja a kritikákat, de nem változtat. Marine Le Pen szerint Franciaország autoriter irányba tart.

Macron 20181018
Zajlik a székfoglaló játék, az új miniszterek mind Emmanuel Macron „körül keringenek”, nincs köztük ismert „sztárpolitikus” (Fotó: Reuters - Gonzalo Fuentes)

A kritikákat hallja, de politikáján nem kíván változtatni Emmanuel Macron francia elnök. Ezt ő maga jelentette ki kormánya átalakítása után kedden az államfő egy előre rögzített tizenkét perces nyilatkozatában, amit este egyszerre sugároztak az országos tv- és rádiócsatornák.

Az elmúlt hónapokban kevésbé volt érzékelhető a politikám lényege – mondta Macron, akinek az ősz folyamán az eddigi mélypontra süllyedt a támogatottsága, és sokan pont arroganciája miatt kritizálják.

Amiben ugyanakkor biztosak lehetnek, az a szándékom a cselekvésre, ami semmit nem vesztett az intenzitásából, és még erősebb, mint korábban – tette hozzá az elnök, és leszögezte: „alapjaiban kell átalakítanunk az államot és a közszférát”. Türelmetlenség van, (…) de biztos vagyok benne, hogy fokozatosan a mindennapok javulni fognak, mert a kormány jó úton jár, és a problémákat a gyökereinél ragadta meg – hangsúlyozta Emmanuel Macron, miután kedd reggel megváltoztatta kormánya összetételét. Arra ugyanakkor kényesen ügyelt, hogy ne bontsa meg az addigi egyensúlyt, és fenntartsa „se nem jobb, se nem bal” kormányát, és a nemek egyenlőségét, ugyanis továbbra is 17–17 nő és férfi alkotja a kabinetet.

Gérard Collomb belügyminiszter két héttel ezelőtti lemondása után a francia elnök Édouard Philippe miniszterelnök kérésére előrehozta a jövő tavaszra tervezett kormányátalakítást. Az új kormánytagok ugyanakkor többnyire vagy Macron hűséges emberei vagy szinte ismeretlen figurák. Új belügyminisztere például pártja, a Köztársaság Lendületben eddigi elnöke, Christophe Castaner lett, a most kinevezettek között pedig egyetlen olyan népszerű „sztár” sincs, mint amilyen az eddigi környezetvédelmi miniszter, Nicolas Hulot volt.

A francia sajtóban többen arról beszélnek, hogy Macronnak frissítésre van szüksége, de a most végrehajtott változtatásokkal szemben sokan szkeptikusak. Gérard Courtois a Le Monde-ban megjelent véleménycikkében például azt írta, az elmúlt hetek elterelték a figyelmet a reformokról, és csak tovább szították a francia szavazók politikusokkal szembeni bizalmatlanságát, mivel úgy tűnhetett, hogy jobban lefoglalják őket a politikai játszmák, mint az ország problémáinak kezelése. Eközben Marine Le Pen, a Nemzeti Gyűlés párt elnöke szerdán azt mondta, Franciaország egyre inkább autoriter országgá válik, és megkockáztatja, Magyarország demokratikusabb nála – írta az EFE hírügynökség, amely szerint Le Pen elsősorban a Jean Luc Mélenchon elleni eljárásra utalt. 


Eljárás a szélsőbalos politikus ellen

Hatósági személy elleni erőszak és garázdaság gyanújával előzetes eljárás indult Jean-Luc Mélenchon, a francia radikális baloldali Lázadó Franciaország párt vezetője ellen – közölte szerdán a párizsi ügyészség. A politikus az ellene állítólagos fiktív európai parlamenti állások és korábbi kampányköltések miatt folyó vizsgálatok keretében lefolytatott házkutatásokat akadályozta, és ugyanerre bátorította pártja többi tagját is. A szervezet székházában lökdösődésre is sor került. A párt szerint „politikai, rendőri és igazságügyi erőszak indult” ellenük, amely „kitalációkra épül”.