Ajánló
Ellentámadásba lendült Trump ügyvédje
Most, hogy a Mueller-vizsgálat nem tudta bizonyítani, hogy az elnök összejátszott volna az oroszokkal, Rudy Giuliani tudni szeretné, ki indította a vádaskodást
„Remélem, legalább az eddigihez hasonló lelkesedéssel nyomoznak majd a hatóságok, hogy kiderítsék, ki indította el a vádaskodást, és ki fizetett érte” - közölte Donald Trump amerikai elnök személyes ügyvédje. Rudy Giuliani a Fox televíziónak nyilatkozott, nem sokkal azután, hogy kiderült: a Trump bűnösségét keményen bizonyítani igyekvő, Robert Mueller különleges ügyész által vezetett bizottság két év kutakodás után sem tudott érdemi bizonyítékkal szolgálni annak kapcsán, hogy az elnök választási kampánytörzse vagy munkatársai egyeztettek-e, összejátszottak-e az oroszokkal az elnökválasztási kampány idején.
A demokraták által Trump bukása előszobájaként számon tartott jelentés eredményeiről William Barr legfőbb ügyész helyi idő szerint vasárnap tájékoztatta levélben a szövetségi törvényhozást. „A bizonyítékok alapján Donald Trump nem vett részt a választásba történő orosz beavatkozással kapcsolatos bűncselekményekben” - így szólt a jelentés.
Az elnök természetesen ünnepelt, totálisnak nevezte a felmentését, Twitteren pedig hozzátette: „Tartsuk meg nagynak Amerikát!” A hírnek vele örült Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője és Mike Pence alelnök is. Nancy Pelosi házelnök és Chuck Schumer, a demokraták szenátusi frakcióvezetője közleményben fanyalgott, Barr reakcióját bírálva.
Giuliani mindezek után leszögezte, a hatóságoknak fényt kell deríteniük arra, hogy indokolt volt-e az elnök elleni Mueller-vizsgálat megindítása, és nekiment Adam Schiff kaliforniai demokrata párti képviselőnek is, aki még vasárnap délelőtt is azt állította, hogy bizonyítékai vannak Trump és az oroszok összejátszására.
Schiff ugyanakkor közölte: az általa irányított hírszerzési bizottság a teljes Mueller-jelentést látni akarja, mert az, hogy nem emelnek új vádat, nem jelenti azt, hogy nincs csalhatatlan és terhelő bizonyíték, amelyet meg kellene osztani az amerikai néppel.
Eközben az oroszok természetesen vaskos na ugyéval reagáltak a hírre: Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője közölte: a különleges ügyész vizsgálatának eredménye semmi újat nem tartalmazott. Mint mondta, nehéz megtalálni a sötét szobában a fekete macskát, főleg ha nincs is ott.
Donald Trump egyébként hétfőn kijelentette, hogy nem zavarná, ha az egész Mueller-jelentést nyilvánosságra hoznák.
Izrael legnagyobb barátjaBenjamin Netanjahu, Donald Trump és Mike Pence amerikai alelnök a Fehér Házban (Fotó: AFP/Saul Loeb)
Hivatalosan is elismerte Izrael fennhatóságát a Golán-fennsík felett az Egyesült Államok - Donald Trump elnök hétfőn a Fehér Házban aláírta az erről szóló nyilatkozatot, miután Benjamin Netanjahu izraeli kormányfővel tárgyalt. Ekkor Trump hangsúlyozta: bármilyen jövőbeni közel-keleti békemegállapodásnak biztosítania kell Izrael jogát az önvédelemre. Emellett megvetendőnek minősítette a Tel-Aviv közelében történt hétfői palesztin rakétatámadást. Válaszában Netanjahu azt hangoztatta, hogy bár Izraelnek eddig is sok amerikai elnök barátja volt, de Trumphoz egy sem mérhető; emellett leszögezte, hogy az izraeli kormány mindenre kész népe védelme érdekében. Ugyanakkor az izraeli média arról írt, hogy a zsidó állam a palesztinok elleni kemény válaszcsapással fogja megtorolni a Gázai övezetből hajnalban indított rakétatámadást.