Ajánló
Élesen bírálta Moszkvát a brit védelmi miniszter
Megkezdődött pénteken az 55. müncheni biztonságpolitikai konferencia
A konferencián Gavin Williamson brit védelmi miniszter élesen bírálta Oroszország tevékenységét a nemzetközi biztonságpolitika területén. Szerinte Moszkva megpróbálja belehajszolni a Nyugatot egy új fegyverkezési versenybe, amelyet a Nyugat nem akar, és a nemzetközi közösség szabályait megszegve folytatja tevékenységét. Williamson beszélt arról is, hogy az európai országoknak nem az Egyesült Államok kedvéért kell a GDP-jük két százalékát védelemre fordítaniuk, hanem a saját biztonságuk érdekében.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár arról beszélt, hogy Kína felemelkedése a világhatalmak közé lehetőséget ad az észak-atlanti szövetségnek az együttműködésre és a politikai párbeszédre az ázsiai országgal, de kihívás elé is állítja a NATO-t.
A vasárnapig tartó konferencia szombati, második napján mások mellett Angela Merkel német kancellár, Mike Pence amerikai alelnök, valamint Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is felszólal.
Messze még a kétszázalékos NATO-cél teljesítése
Az európai NATO-tagországoknak több mint százmilliárd dollárral kellene emelniük védelmi kiadásukat ahhoz, hogy az amerikai elnök követelésének megfelelően teljesítsék a szövetség által a GDP 2 százalékában meghatározott védelmi költségvetési minimumot – áll a legnagyobb londoni hadászati-védelmi kutatóintézet, a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete éves világjelentésében. A tanulmány szerint a globális védelmi kiadások tavaly 80 milliárd dollárral 1670 milliárd dollárra nőttek, az amerikai katonai kiadások csaknem 45 milliárd dollárral emelkedtek. Az európai NATO-szövetségesek védelmi kiadásai 2018-ban átlagosan 4,2 százalékkal nőttek. (SzH)