Ajánló

Egyensúly a nemzeti és az európai identitás között

Az uniós jog alkalmazásának elsőbbségét alapvetően korlátozza az Alaptörvény – hangsúlyozta Áder János államfő

A nemzeti és az európai identitás összegyeztethetőségét hangsúlyozta beszédében tegnap Áder János köztársasági elnök az Alkotmányos EUdentitás 2019 című konferencián a Magyar Tudományos Akadémián. Áder ennek kapcsán visszautalt Deák Ferencre, aki már a 19. században is felismerte, hogy a két identitást (akkor még a birodalmit és a magyart) egyensúlyba lehet hozni.

Koen Lenaerts és Trócsányi László 20190309
Egyenlő esélyek. Koen Lenaerts, az Európai Bíróság elnöke és Trócsányi László (Fotó: Katona László)

Az államfő szerint az alkotmányos identitásról szóló viták jelenleg is zajlanak, de hivatkozás pont lehet a német alkotmánybíróság egyik döntése, amely szerint az uniós jog alkalmazásának elsőbbségét alapvetően korlátozza az Alaptörvény alkotmányos identitása.

Sulyok Tamás, az Alktománybíróság elnöke előadásában azt hangsúlyozta, hogy a globalizáció és az Európát próbára tevő új kihívások az európai identitás lényegének újrafogalmazását vetítik előre. Szerinte az Európai Unió nem tudott választ adni az európai indentitás kérdésére, ez pedig a szélsőséges erők megerősödésének lehetőségét hordozza magában. Leszögezte, kizárólag rajtunk múlik, hogy közös európai identitásunkat konfliktusok vagy kompromisszumok alakítják-e majd. Az európai identitás különböző értékek közötti közvetítésben rejlik, és meg kell őrizni az eltérő értékrendek közötti kényes egyensúlyt – fogalmazott. Trócsányi László igazságügyi miniszter arról beszélt, csak akkor tudjuk növelni Európa globális szerepét, ha odafigyelünk egymásra.

Ami viszont azt feltételezi, hogy mindenki egyenlő félként vesz részt a kapcsolatban, egyenlőek az esélyek, és mindenkit meghallgatunk. Jelezte, fontosnak tartja, hogy a felmerülő vitás helyzetek ne legyenek átpolitizálva, maradjanak szakmaiak. Ahogy fogalmazott, az európai értékek egyfajta életelixírnek tekinthetők, amelyek táplálják a közösség növekedését, a kulcs pedig a kölcsönös tiszteletben és a folyamatos kommunikációban rejlik. Trócsányi László hangsúlyozta a családok és a házasság intézményének alkotmányos védelmét a magyar alaptörvény rögzíti.