Ajánló

Derűlátók a vállalkozók

Parragh László: A fenntarthatóságra is kiemelten kell figyelni a gazdasági növekedés mellett

Soha nem állt ilyen magas értéken a Vállalkozáskutató Intézet konjunktúra indexe, a felmérés szerint csökkent a cégek bizonytalansági mutatója is.

MKIK
A vállalkozók fele figyeli rendszeresen a közbeszerzéseket (Fotó: Bodnár Patrícia)

Tovább javult a vállalkozások üzleti várakozása az első fél évben – ismertette Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet konjunktúra-vizsgálat eredményére reagálva elmondta, hogy a korábbi évek tendenciájával szemben a kis- és középvállalkozások körében is magasabb lett a bizalom, és a felmérés szerint csökkent a cégek bizonytalansági mutatója. A konjunktúra index idei első félévi értéke 3274 cég válasza alapján plusz 52,6 ponton áll, ami a kutatás 1998-as indulása óta a legmagasabb érték. Az MKIK elnöke kiemelte, hogy 2014 áprilisa óta a cégek bővülő munkaerő-keresletet jeleznek, a legfrissebb felmérésben a válaszadók közül 19,5 százalékkal többen mondták, hogy bővítenének, mint ahányan leépítenének. Parragh László beszámolt arról is, hogy négyszáz céget kérdeztek meg a közbeszerzési gyakorlatról a konjunktúra felméréstől függetlenül. Eszerint tizenegy százalékuk indult az elmúlt egy évben nemzetközi és magyar közbeszerzési eljáráson, 47 százalékuk rendszeresen tájékozódik a közbeszerzési lehetőségekről, de 48 százalékuk nem figyeli a kiírásokat, öt százalékuk pedig nem válaszolt.