Ajánló

Demokrata elismerés Donald Trumpnak

Jó döntés volt felállni Hanoiban az ellenzékiek szerint

Folytatódni fognak a tárgyalások Kim Dzsongunnal Donald Trump amerikai elnök szerint – közölte az elnöki repülőgépen kiadott közleményében Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője, aki azt is elmondta, hogy Trump erről telefonon tájékoztatta Abe Sindzo japán kormányfőt és Mun Dzsein dél-koreai elnököt.

Az amerikai elnököt szokatlan helyről érte dicséret a hanoi tárgyalások megszakításáért. Chuck Schumer, a szenátus demokrata párti frakciójának vezetője és Susan Rice, Barack Obama kormányzatának nemzetbiztonsági tanácsadója egyaránt méltatta az elnök döntését. „Trump elnök helyesen cselekedett, amikor felállt, és nem írt alá egy rossz megállapodást csupán egy közös fotó kedvéért” – fogalmazott Schumer a szenátusban újságíróknak nyilatkozva. Susan Rice az amerikai közszolgálati rádiónak (NPR) hangsúlyozta: „Rettenetes hiba lett volna, ha az Egyesült Államok egy valódi és teljes fegyvermentesítésről szóló megállapodás híján beleegyezik a szankciók eltörlésébe.” Nancy Pelosi demokrata párti házelnök szerint „Kim a nagy győztes”, mert két csúcstalálkozót is kivívott magának. Pelosi ugyanakkor elismerte: helyes lépés volt, hogy Trump felállt a tárgyalóasztaltól.

Egyébként egy nappal Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető tárgyalásai után, a KCNA észak-koreai állami hírügynökség is beszámolt a Hanoiban tartott csúcsról, de meg sem említette, hogy kézzelfogható eredmény nélkül ért véget a megbeszélés.

Eközben Mun Dzsein dél-koreai elnök közölte pénteken: Szöul újraindítaná Phenjannal közös gazdasági programjait, így próbálnák meg növelni Észak hajlandóságát arra, hogy leszerelje atomfegyvereit. A nukleáris tárgyalások árnyékában Mun a Korea-közi kapcsolatok stabilizálására koncentrál, viszont Washington túl engedékenynek ítéli meg Munt Phenjannal szemben.