Ajánló
Csökkenő adók, emelkedő bérek a gazdaságban
Ebben az évben mind a verseny-, mind pedig a közszférában jelentős volt a jövedelmek növekedése, dicséri Magyarországot a brit szakszervezeti szövetség

A hatéves bérmegállapodás hatására jelentős volt idén a béremelkedés bruttó és reálértéken egyaránt, és ez várható a jövő évben is. Ezzel együtt a bérre rakódó adóteher is tovább csökken – közölte tegnap Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára. Hangsúlyozta azt is: a kormány célja, hogy aki akar és tud, az dolgozhasson Magyarországon. Emlékeztetett arra, hogy a tavaly novemberben aláírt hatéves bérmegállapodás hatására idén január 1-jén a garantált szakmunkásbér-minimum 25, a minimálbér pedig 15 százalékkal emelkedett. Részben ennek hatására ebben az évben 10,2 százalékkal emelkedtek a reálbérek a verseny- és a közszférában egyaránt – tette hozzá az államtitkár. A statisztikák szerint a versenyszférában az első tíz hónapban 11,5 százalékkal emelkedtek a bérek 2016 ugyanazon időszakához képest, míg a közszférában 10,7 százalékos volt a növekedés. Hangsúlyozta: ez azért is jelentős, mert az elmúlt években öt-hat százalékos béremelkedés volt a jellemző.
Jövő január 1-jén a garantált bérminimum 12, míg a minimálbér nyolc százalékkal emelkedik. Cseresnyés Péter közölte azt is, hogy míg 2010-ben 73 500 forint volt a minimálbér, 2018 elején 138 ezer forint lesz, ami 88 százalékos emelkedést jelent. A garantált szakmunkásbér-minimum 89 500 forintról 180 500 forintra emelkedett, azaz megduplázódott. Ezzel együtt a reálbérek 23 százalékkal emelkedtek 2010 és 2017 között. Cseresnyés Péter hangsúlyozta: ezzel együtt csökken a munkabérre rakódó adóteher, a szociális hozzájárulási adó mértéke az idei 22-ről 19,5 százalékra esik jövőre, így kétszázmilliárd forint maradhat a munkaadóknál. Az államtitkár megemlítette azt is, hogy idén hatvan-hetvenezerrel dolgoztak többen, mint 2016-ban, miközben 2010 óta 750 ezer fővel növekedett a munkaerőpiac Magyarországon.
Idetartozik, hogy a brit szakszervezeti szövetség, a Trades Union Congress (TUC) szerint 2018-ban Magyarország áll majd a fejlett ipari gazdaságok alkotta Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) reálbér-növekedési ranglistájának élén, a sereghajtó ugyanakkor Nagy-Britannia lesz. A TUC tegnap Londonban ismertetett tanulmánya szerint jövőre 4,9 százalékos reálbér-növekedés várható; ez a leggyorsabb lenne az egész OECD-csoportban.
Bírálja az ellenzéket a Fidesz
A Fidesz szerint ha a jövő évi választáson az ellenzék kerülne hatalomra, nem folytatódna a jelenlegi béremelési és adócsökkentési politika, helyette növelnék a terheket, amivel megállna a keresetek emelkedése. Halász János, a kormánypárt parlamenti képviselőcsoportjának szóvivője tegnap közölte: ha az ellenzéki pártokon múlna, akkor nem emelkednének a bérek, hiszen azokat sorra nem szavazták meg – írta a távirati iroda. Az ellenzékben ugyanazok készülődnek, akik gazdaság- és adópolitikájukkal folyamatos létbizonytalanságban tartották a munkavállalókat és a vállalkozásokat.