Ajánló
Bujkáéknak bérletük van a bronzra
Vízilabda. A világbajnok női spanyol válogatott nyerte a budapesti Európa-bajnokságot a Hajós Alfréd uszodában

Nemcsak a szurkolók reméltek aranyat, női csapatunk tagjai is azt reméltek a budapesti Európa-bajnokságon, s végül a bronzéremnek is örülhettünk. Már csak azért is, mert nagy csatában szerezték meg a mieink az olaszokkal szemben.
A bronzmeccs hűen tükrözte válogatottunk erényeit és gyengéit is, azt, hogy Antal Dóráék erős csapatok ellen képesek kiemelkedő teljesítményre és elképesztő hibákra is. Kétgólos hátránnyal kezdve 3–2-re elveszítették az első negyedet, a másodikat remek játékkal 5–2-re megnyerték, a harmadikat aztán 2–0-ra elveszítették, hogy izgalmas legyen a hajrá. Izgalmas is volt, s végül sikerült kiharcolni a győzelmet (10–9).
Az olaszok kapitánya, Fabio Conti szerint ebben a bíróknak is szerepük volt. „Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a játékvezetők a magyarokat támogatták volna, de hibáztak” – fogalmazott diplomatikusan az edző.
A győzelemben s így a szép Európa-bajnoki búcsúban döntő szerepe volt az ötvenöt százalékos teljesítménnyel védő Gangl Edinának és az egész tornán egyenletesen kiemelkedően játszó Keszthelyi Ritának, aki 19 góllal gólkirálynő lett. A Catania játékosa 22 évesen már képes világklasszis teljesítményre, sorozatban lőtte a gólokat, pedig külön őrzőt kapott. Több hozzá hasonló tudású játékos van együttesünkben, azonban Antal Dóra, Bolonyai Flóra, Bujka Barbara, Szücs Gabriella sem képes egyenletesen jó teljesítményre a kiélezett meccseken.
Bujka Barbara ezt önkritikusan úgy fogalmazta meg, hogy ugyan évről évre fejlődnek, de mindig a legrosszabbkor buta hibákat követnek el, amelyek miatt nem sikerült most a harmadikról a dobogó felső fokára jutni. Az európai élmezőnybe tartozó öt csapat közül a miénk biztosan győzött az orosz és a görög válogatott ellen, szoros meccsen verte az olaszokat, viszont a spanyol és a holland együttestől egy-egy góllal kikapott. Kérdés, hogy ez a tehetséges csapat feljut-e a csúcsra.
Mint ahogyan a hasonló tudású játékosokból álló spanyol válogatott a tavalyi világbajnokság megnyerése után az Európa-bajnokságon is győzött. Méghozzá úgy, hogy a veretlenül döntőbe jutott hollandokat 10–5-re kiütötte.
A lapzártánk után véget érő Magyarország–Szerbia férfidöntő eredményéről a Magyarhírlap hu. honlapon számolunk be.
Nők, döntő: Spanyolország–Hollandia 10–5 (3–3, 2–0, 2–2, 3–0) a 3. helyért: Magyarország–Olaszország 10–9 (2–3, 5–2, 0–2, 3–2). Európa-bajnok: Spanyolország, 2. Hollandia, 3. Magyarország, 4. Olaszország, 5. Oroszország, 6. Görögország.
A kapitány szerint az érem erőt adhat
Merész András szövetségi kapitány: „Hatalmas segítség volt a szurkolók támogatása. Minden egyes blokkot megünnepeltek, minden egyes védésünket megéljenezték. Ez biztosan az olaszok dolgát is megnehezítette. Nekünk igazi vízilabdaünnep volt szurkolók ezrei előtt játszani napról napra, felejthetetlen élmény a játékosoknak. Ez az érem erőt ad a következő évekhez.”
Gangl Edina: „A bronzmeccs tipikus női vízilabda-mérkőzés volt: egyszer fent, egyszer lent. Vezettünk hárommal, aztán egyenlítettek, igazából erre számítottunk. Nem ijedtem meg az elején a két bekapott gól után, úgy érzem, hogy sikerült utána talpra állni, és jó védésekkel segítettem a csapatot.”
Keszthelyi Rita: „Türelmesen játszottunk, fantasztikusan türelmesen, elég hideg fejjel, hogy az utolsó passzal megteremtsük a tökéletes lövés lehetőségét. Mindenkinek köszönjük, aki hozzájárult ehhez az éremhez.”
Illés Anna: „Jó lett volna hazai közönség előtt szebb érmet elérni, de így hozta a sors, majd legközelebb összejön egy jobb eredmény az elődöntőben is.”
Kisteleki Dóra: „Innen még van tovább előre, ebben a csapatban még nagyon sok van. Nem ijedtünk meg akkor sem, amikor kimaradt az ötméteres, mert jól láthatóan megrúgták Keszthelyi Ritát. Fel tudtunk állni és megnyertük a mérkőzést.”
Bujka Barbara: „Nem foglalkoztunk ma semmivel, mindegy, mi volt az állás, mentünk tovább, és az volt a lényeg, hogy a végén Magyarország mellett álljon egy góllal több.”