Ajánló
Benyújtották „a nemzet fennmaradásának törvényét”
Novák Katalin: Ma Magyarországon a negyven év feletti nők kilencven százaléka édesanya, Európán belül pedig hazánk fordítja a legtöbbet a gyermeket nevelők támogatására

Tegnap nyújtotta be az Emberi Erőforrások Minisztériuma a kormány megbízásából a családvédelmi törvényt az Országgyűlésnek. Kásler Miklós, a humántárca vezetője úgy fogalmazott, a törvénytervezet „a nemzet megmentésének és fennmaradásának törvénye”, középpontjában a család támogatása áll.
Beszélt arról is, hogy 2012 óta a gyermekvállalási kedv jelentősen, huszonegy százalékkal emelkedett, „a vágy tehát létezik”, a kormány pedig a rendelkezésére álló eszközökkel támogatást nyújt annak realizálódásához. Az új intézkedéseket ismertetve elmondta, a legfeljebb tízmillió forintos, kamatmentes babaváró támogatást minden házaspár igényelheti, ahol a feleség tizennyolc és negyven év közötti, és a házaspár valamelyik tagja legalább három éve biztosítási jogviszonyban áll. A kölcsön törlesztését az első gyerek születésekor három, a másodiknál további három évre felfüggesztik, a harmadik gyerek születésekor pedig teljes egészében elengedik az összeget. A kormány kiterjeszti továbbá a kamattámogatott lakáscélú kölcsönt a használt lakásokra is, illetve az eddigi harmincötmillió forintos értékhatárt eltörlik. Közölte, az akcióterv bővíti a jelzáloghitelekhez nyújtott támogatást, júliustól már a második gyerek születése esetén is elengednek egymillió forintot, a harmadiknál pedig négymilliót.
Az autóvásárlási támogatás a három vagy több gyereket nevelőknek jelent segítséget, új hétszemélyes autó vásárlásához 2,5 millió forint erejéig vagy az autó árának ötven százalékáig – mondta a miniszter, majd hozzátette, a négy vagy több gyermeket nevelő anyák szja-mentessége jövő évtől lép életbe, és szintén 2020-tól lesznek jogosultak a még nem nyugdíjas korú nagyszülők a gyedre. A kormány továbbá hetvenezerre növeli bölcsődei férőhelyek számát.
Novák Katalin családügyi államtitkár azt hangoztatta, hogy Európában Magyarország fordítja a legtöbb pénzt a családok támogatására, 2010-hez képest már kétszer nagyobb összeget, kétezermilliárd forintot. Szintén tegnap az államtitkár a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) konferenciáján azt mondta, a nők helyzetének javítása elválaszthatatlan a családok támogatásától. Meggyőződésüket a számok is alátámasztják – folytatta – , hiszen hazánkban a negyven év feletti nők kilencvenegy százaléka anya.
Az ellenzéki szavazók kétharmada is helyesli a kormány családpolitikáját
Közel hétmillióan hallottak, míg majdnem hárommillióan beszéltek a magyar kormányfő által korábban bejelentett családvédelmi akciótervről – derült ki a Nézőpont Intézet legújabb közvélemény-kutatásából. A felmérésből kiderült, hogy a kormány családpolitikájának támogatottsága továbbra is elsöprő (hetvenkilenc százalék), és az ellenzéki pártok szimpatizánsainak körében is ötven százalék feletti.
Tízből nyolcan továbbra is egyetértenek a családtámogatások középpontba állításával. A Fidesz-KDNP szimpatizánsai között az arány kilencvenhét százalék. Hogy mennyire pártpolitikai dimenziókon átívelő kérdésről van szó, bizonyítja, hogy a jobbikosok hatvanhét, az MSZP és DK szimpatizánsok hatvan, és az LMP-hez húzók hatvanegy százaléka ugyancsak egyetért azzal a megállapítással, hogy a kormány jól döntött, amikor az állami támogatáspolitika középpontjába a családokat helyezte. A tizennyolc-huszonkilenc évesek még ennél is valamivel nagyobb arányban tartották fontosnak azt, hogy saját tulajdonú lakást birtokoljanak, ugyanakkor jelenleg mindösszesen csupán harmaduk rendelkezik saját tulajdonú ingatlannal.
A családi otthonteremtési kedvezmény, azaz a csok kibővítésének, valamint a falusi csok bevezetésének nem titkolt célja az, hogy a fiatal, családalapítás küszöbén állók számára lehetőséget teremtsen saját tulajdonú ingatlan szerzésére is. Vagyis a kormány jól ismerte fel a magyar társadalom igényeit – derült ki a kutatásból. (VT)