Ajánló

Az unió nem akar fizetni

Az Európai Bizottság lassan két éve húzza az időt, keresi a kifogásokat, és az a célja, hogy Magyarország ne kapja meg azt a pénzt, amit az EU a határvédelemért ígért

Brüsszel a másfél éve tett ígéretével ellentétben még mindig nem adott egyetlen fillért sem a magyar határvédelemre, miközben a bevándorlást támogató Soros-szervezeteket bőkezűen támogatja – jelentette ki a kormányszóvivő szombati sajtótájékoztatóján.

Hollik 20190225
A bőkezűség Soroséknak jár – mondta Hollik (Fotó: Hegedüs Róbert)

A brüsszeli bizottság lassan két éve húzza az időt, keresi a kifogásokat, és célja, hogy ne fizesse ki Magyarországnak a magyar határvédelem költségeit – mutatott rá sajtótájékoztatóján Hollik István kormányszóvivő. A politikus az MTI szerint emlékeztetett, a miniszterelnök 2017 őszén levélben kérte az Euró­pai Bizottság elnökét, Jean-Claude Junckert, hogy Brüsszel ötven százalékban járuljon hozzá a magyar határvédelem addigi költségeihez, mivel Magyarország nem csak saját, hanem az Európai Unió külső határait is védi. „A költségek a kérelem benyújtásakor több mint kétszázhetvenmilliárd forintra rúgtak, ez az összeg pedig azóta emelkedett” – tette hozzá.

Közölte, Brüsszel hosszú levelezés után először a magyar költségek egyharmadát hagyta jóvá, és ígéretet tett azok kifizetésére, majd később ezt visszavonta, és csak a költségek mintegy tizedét ismerte el. Ugyanakkor, mint mondta, a mai napig egyetlen fillért sem fizetett.

A kormányszóvivő jelezte, a magyar kormány arra az európai szolidaritásra hivatkozva szeretné elérni a magyar határvédelmi költségek felének megtérítését, amelyre a brüsszeli politikusok folyamatosan hivatkoznak. Felhívta a figyelmet továbbá arra, hogy mindeközben a migrációt támogató, ösztönző és segítő Soros-szervezeteket igen bőkezűen támogatja Brüsszel. Felidézte azt is, hogy az Európai Parlament idén januárban fogadta el azt a jelentést, amely szerint a következő hét évben megháromszoroznák a Soros-szervezetek támogatását, így azok még több migránst tudnának behozni Európába. „Mi ezt elfogadhatatlannak tartjuk” – jelentette ki.

Hollik István kérdésekre válaszolva elmondta, a bevándorláspárti politikusok bevándorlók behozatalával gyarapítanák Magyarország népességét, nem pedig családpolitikai intézkedésekkel, ahogyan a kormány. A kormány tájékoztató kampányával kapcsolatban úgy fogalmazott: az európai bevándorláspártiak nem először hördülnek fel a kormány tényekkel alátámasztott tájékoztató kampánya miatt. Kijelentette, az Európai Néppárton belül is készek tárgyalni a történtekről, és remélik, a liberális szárny ellenében sikerül újra kereszténydemokrata irányba állítaniuk a Néppártot az EP-választáson. „A Fidesz kizárásával nem először próbálkozik Jean-Claude Juncker, akit a kormánypárt már öt éve is alkalmatlannak tartott hivatalára, és ez be is igazolódott” – mondta a kormányszóvivő. Megjegyezte, utóbbit bizonyítja az is, hogy az előző öt év volt az EU történetének legkudarcosabb időszaka. „Lemondott egy náci jobbikos, és beültettek a helyére egy másik nácit” – válaszolta a kormányszóvivő a jobbikos Szávay István parlamenti helyét átvevő Bencsik János korábbi kijelentéseire vonatkozó kérdésre. Úgy vélte, a Jobbiknak semmi sem akadály, a hatalomért, pénzért mindenre képesek.