Az OECD tudásával a tartós gazdasági növekedésért

Cséfalvay Zoltán: Erősíteni szeretném a párizsi magyar képviselet közvetítő szerepét (Fotó: Horváth Péter Gyula)

– A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkáraként 2012 júniusától két évig ön volt az OECD Nemzeti Tanács elnöke. Mennyiben lesz más a feladata OECD-nagykövetként?

– A két funkciót összekapcsolja ugyan az OECD, de sokban különböznek is egymástól. A nemzeti tanács fő feladata, hogy az államigazgatáson belül összehangolja az OECD sokrétű tevékenységével kapcsolatos hazai munkát. A tanácsra különösen azokban az években hárul sok feladat, amikor az OECD a rólunk szóló országjelentést készíti, és nekem alkalmam volt részt venni mind a 2012-es, mind a 2014-es jelentés hazai koordinálásában. Ezzel szemben az OECD-nagykövet legfontosabb feladata, hogy a szervezet párizsi székhelyén töltsön be közvetítő szerepet Magyarország és az OECD között. Azt szeretném elérni, hogy a nemzetközi szervezetben zajló gazdaságpolitikai és szakpolitikai viták, elemzések sokkal erősebben jelenjenek meg Magyarországon, és az eddiginél jobban hasznosítsuk azok tapasztalatait. Másfelől arra törekszem, hogy a Magyarországon zajló gazdaságpolitikai változásokat jobban megértsék mind az OECD-ben, mind a szervezet tagállamaiban.

– Miért fontos nekünk ez a tagság, illetve kapcsolat? Közismert, hogy az Európai Uniótól jelentős fejlesztési, felzárkóztatási támogatásokat kap hazánk, de mit kapunk az OECD-től?

– Az OECD-ről, amelybe 1996-ban vették fel Magyarországot, azt szokták mondani, hogy világ harmincnégy fejlett országának elitklubja. Én úgy gondolom, inkább a legjobb szakpolitikai gyakorlatokat megvalósító országok csoportja. Erre utal a szervezet jelmondata is: „Jobb szakpolitikákkal a jobb életért”. Ez a nemzetközi szervezet tehát nem pénzt, hanem tapasztalatokat ad át tagjainak, s ezek sokszor értékesebbek a pénznél. Ráadásul nagyon széles szakterületeket fog át.

– Említsen néhányat.

– A makrogazdaság, az adózás, az egészségügy, az oktatáspolitika, a migráció, a zöld növekedés, az energetika, az exporthitelezés, az innováció, a közkormányzás, és még sorolhatnám. Például az utóbbi területen az elmúlt években nagyon jó együttműködést hoztunk létre az OECD-vel, a szervezet szakmai tanácsokkal és elemzésekkel támogatta a magyar közigazgatás átalakítását, a Magyary-programot. Azt szeretném, ha az ilyen sikeres együttműködések száma a jövőben gyarapodna. Az OECD a világ egyik legfőbb tudásközpontja, ahol kétezer-ötszáz szakértő dolgozik, és évente kétszázötven-háromszáz tanulmány jelenik meg.

– Az ön elődjétől, Mikola István külügyminisztériumi államtitkártól hallottam, hogy ezeket a tanulmányokat a hazai döntés-előkészítés és döntéshozatal során sokkal jobban lehetne és kellene hasznosítani.

– Egyetértek ezzel, éppen ezért szeretném erősíteni a párizsi Állandó Képviselet közvetítő, vagy ha úgy tetszik, szolgáltató szerepét.

– Az Európai Unión belüli pozí­ciónkat mennyiben befolyásolja OECD-tagságunk?

– Az EU és az OECD között szoros a kapcsolat, hiszen az uniós országok többsége egyben az OECD-nek is tagja. Másfelől, sok olyan szakpolitikai szabályozásnak és irányelvnek, amelyet bevezet az EU, éppen az OECD-nél zajlik az előkészítő vitája, elemzése. Azt is mondhatnám, az utóbbi az előbbinek egyfajta előszobája. Ha tehát mi jól végezzük a munkánkat, akkor a magyar gazdaságpolitikai érdekeket már az OECD-ben folyó viták, elemzések során képviselni és érvényesíteni tudjuk. Vagyis az előtt, hogy az új koncepciók bekerülnének az unió döntéshozatali mechanizmusába. Éppen ezért arra törekszem, hogy a magyar szakértők és felsővezetők gyakrabban jelenjenek meg az OECD-nél, és ismerjék meg az ottani szakpolitikai elképzeléseket, vitákat.

– És onnan nem jöhetnének szakemberek?

– Dehogynem. Sőt kimondottan szeretném, ha minél több hazai szakmai konferencián lennének jelen az OECD szakértői. A szakpolitikai elképzelések pedig gyakran nem is állnak olyan távol egymástól, mint gondolnánk. Például nemrég indult az OECD-ben egy új program, amelynek – tekintve, hogy az elmúlt években Magyarország is új eszközökkel lett úrrá a válságon – már a neve is vonzó: Új válaszok a gazdasági kihívásokra. Ez a program eleve abból indul ki, hogy a gazdasági válságra és a jövő kihívásaira többféle válasz is lehetséges. Ez pedig szemmel láthatóan más megközelítés, mint amit az utóbbi időben az EU alkalmazott, amikor a válság miatt minden országtól szinte azonos lépéseket követelt.

– Sőt az Európán kívüli fejlett és egyes fejlődő országok éppenséggel sikeresebbnek tűnnek a gazdasági növekedésben, a foglalkoztatottság javításában. Érdemes hát vigyázó szemünket olykor Európán kívüli országokra vetni?

– A gazdasági, társadalmi válságra és az új globális kihívásokra adott válaszok kétségkívül sokszínűbbek az OECD kereteiben, mint az EU-ban. Már pusztán azért is, mert az OECD jóval tágabb kört fog át – az Egyesült Államoktól és Kanadától a legtöbb EU-tagállamon át Japánig és Ausztráliáig. Érdemes odafigyelni arra, hogy miközben az unió és különösen az eurózóna változatlanul igen komoly növekedési és foglalkoztatási gondokkal küzd, az Európán kívüli OECD-országok többsége e két területen lényegesen előrébb tart.

– Az utóbbi egy–másfél évben Magyarország az unió egyik éllovasa lett, mind a gazdasági növekedés ütemét, mind a munkanélküliségi ráta csökkenését tekintve. A legtöbb előrejelzés szerint azonban ez a kedvező tendencia jövőre nehezen lesz fenntartható. Mit gondol erről?

– 2013 tavasza óta a magyar gazdaság erős növekedési pályára állt, és azt szeretnénk, ha a növekedés jelenlegi üteme fennmaradna, sőt gyorsulna. Hiszen most Magyarország felzárkózása szempontjából már ez a legfontosabb feladat, miután megoldottuk a pénzügyi stabilizációt, az államháztartási hiány tartós csökkentését, a közigazgatás és a munkaerőpiac átalakítását. Nyilvánvalóan a növekedés fenntarthatóságát szolgálja az exportoffenzíva, aminek része a keleti nyitás politikája, továbbá az újraiparosítás, a beruházások erősítése és a hitelezés javítása. Ráadásul az EU-val kötött, 2020-ig szóló partnerségi megállapodás további kedvező lehetőséget nyújt a gazdasági növekedés fölpörgetésére. Nem véletlen, hogy a Strukturális Alapokból és a Kohéziós Alapból hét év alatt rendelkezésre álló támogatási összeg hatvan százalékát közvetlenül gazdaságfejlesztésre fordítjuk. Újdonság, hogy ezeknek a forrásoknak bő tíz százaléka már visszatérítendő támogatásként, például kedvezményes hitel formájában jut el pályázókhoz. Ez nemzetgazdasági szempontból azt jelenti, hogy mintegy 2,3 milliárd eurót tartósan visszaforgathatunk a jövőbeli fejlesztésekbe. A fenntartható növekedés szempontjából szintén fontos, hogy a következő hét évben több mint hétszázmilliárd forint uniós forrást fordíthatunk kutatás-fejlesztésre, és innovációra.

– Ennek érdekében vállalta Magyarország, hogy a K+F ráfordítás 2020-ra eléri a GDP 1,8 százalékát. Ez reális cél?

– Amikor K+F-ért felelős uniós biztossal, Máire Geoghegan-Quinn asszonnyal egyeztettünk erről a célkitűzésről, ő arra bátorított, hogy Magyarország vállalja a merészebb, 2,2 százalékos célt. Akkor azt válaszoltam, hogy elérhető ez a magasabb célérték is, de csak úgy, ha ehhez megfelelő uniós támogatás áll rendelkezésre. Most, a Partnerségi Megállapodás aláírásával sikerült biztosítani a hazai K+F számára a következő hét évben ezt a pótlólagos tőkeinjekciót. Az elmúlt négy évben a területért felelős államtitkárként is igyekeztem elősegíteni a hazai kutatás-fejlesztés ügyét, és a számok azt mutatják, hogy egy komoly trendforduló játszódott le. Amíg az új évszázad első évtizedében még a GDP egy százaléka körül vagy az alatt volt a K+F-költés aránya, addig 2010 óta meredeken emelkedik, 2013-ban pedig elérte az 1,44 százalékot. Ha tartjuk a trendet, és okosan használjuk fel az uniós forrásokat, akkor Magyarország – európai termelési központ mellett – valóban régiós innovációs központtá is válhat.