Ajánló
A pluszpontra is ráment Bottas
Forma–1. Kettős Mercedes-siker az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon
Így húzta be idei első (összesen negyedik) futamgyőzelmét a finn a leggyorsabb körért járó pluszponttal (25+1). A csapatfőnök ugyan korábban szólt neki, hogy ne vállaljon extra kockázatot, de Bottas fejében meg se fordult, hogy bármi baj történhetne, szinte extázisban vezette élete versenyét. Csapattársa, az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton két helyen veszítette el a győzelmet: először a rajtnál, amikor Bottas kibújt mellőle – hiszen övé volt az első rajtkocka –, másodszor azzal, hogy a Ferrari elleni taktikázásban túl korán hívták ki kerékcserére, így sokkal kevesebb körig élvezhette a lágy Pirellik tapadását. „Örülök a csapat kettős sikerének, de van ötletem arra, min kell változtatnunk” – nyilatkozta a célban kissé rezignáltan Hamilton.
A britnek ez volt a nyolcadik ausztráliai pole positionje, de az Albert Park-i, félig utcai pályán mintha meg lenne babonázva, legutóbb 2015-ben tudott ott rajt-célt győzelmet aratni.
A leggyorsabb kör címét elvesztette ugyan Max Verstappen (Red Bull Racing), de a dobogó harmadik foka több a reméltnél. A nyitóverseny vesztese a Ferrari volt, a címvédő Sebastian Vettelnek be kellett érnie a negyedik hellyel. Nem véletlen, hogy már verseny közben azt rádiózta: miért ilyen lassú az autó? Amire Mattia Binotto csapatfőnök válasza az volt: nem tudjuk. Mi viszont azt igen, hogy a 70. Forma–1-es szezon további húsz versenyét is érdemes lesz végigizgulni, mert a szupertechnika versenyét még mindig hús-vér pilóták vívják, és az aszfalton bármi megtörténhet.