Ajánló

A magyarok nem kértek a migrációból

Soros György kaszinókapitalista, aki a pénzét a bevándorlás támogatására költi – mondta a kormányfő a Bildnek

A határokat meg kell védeni, senkit nem szabad behozni vagy beengedni – jelentette ki Orbán Viktor a Bild című német lapnak adott interjúban. A miniszterelnök kiemelte, a bevándorláspolitika nem az Európai Unió közös feladata, ez minden tagállam nemzeti ügye.

Kifejtette, hogy a magyar megoldás 2015 óta három elemre épül: a saját külső határainkat meg kell védeni, a bajban lévő embereknek helybe kell vinni a segítséget, ha pedig egy tagállam maga úgy dönt, hogy átvesz migránsokat, azt önként megteheti. Arra a kérdésre, hogy Magyarország fogad-e be önként bevándorlókat, egyértelművé tette: a magyarok döntöttek, nem akarnak bevándorlást. Hozzátette, a nők és a gyermekek segítséget kapnak a határnál, de gazdasági migránsokat Magyarország nem fogad be.

A lap rákérdezett a német kancellár nyilatkozatára is, aki a múltkori uniós csúcs után azt mondta, hogy Magyarországgal is sikerült megállapodni menekültek befogadásáról és visszavételéről. Orbán Viktor jelezte, Angela Merkel azt a kérdést tette fel, hogy ki hajlandó tárgyalni, amire Magyarország azt válaszolta, hogy bármikor tárgyalhatunk. Kérdésre jelezte, Soros Györgyben a „kaszinókapitalizmus képviselőjét” látja, aki a pénzét a bevándorlás támogatására költi. Kitért az antiszemitizmusra is, ami szerinte Közép-Európában visszaszorult, Nyugat-Európában viszont éppen a bevándorlással összefüggő módon egyre erősebb a tettekben megnyilvánuló antiszemitizmus. Orbán Viktor a jövő évi uniós választásról azt mondta, hogy még sosem álltunk ilyen döntő fontosságú választás előtt.