Ajánló
A döntőbe jutásért játszik női csapatunk Barcelonában
Vízilabda. Remekül hajráztak Keszthelyiék az olaszok elleni rangadón
Női vízilabdában a magyar–olasz mindig rangadónak számít, hiszen ez a két válogatott évtizedek óta a nemzetközi élmezőny tagja, s nagyon sok éles csatát vívott. A mérkőzés előtt Bíró Attila szövetségi kapitány elmondta, hogy ha a már 16 gólos Keszthelyi Rita mellé többen is fel tudnak nőni, akkor lehet esélyünk az olimpiai ezüstérmes csapat ellen. Ezt igazolta már az első gólunk is, négy sikertelen kísérlet után a hetedik percben Keszthelyi lövése kipattant a kapufáról, de Parkes közelről már eredményes volt.
Az olaszok jobban használták ki az emberelőnyős helyzetüket, Keszthelyi azonban két találatával nem engedte elhúzni őket. Sőt, a második negyed végén Gyöngyössy szemfüles góljával átvettük a vezetést (5–4). A neheze azonban még hátravolt, mert némi bírói segédlettel az olaszok fordítottak.
A hajrában azonban Keszthelyi egy fantasztikus csavargóljával ismét nálunk volt az előny, de az olaszok még kaptak egy büntetőt, amelyet Gangl Edina kivédett. Így a magyar válogatott jutott az elődöntőbe, ahol holnap a hollandokkal mérkőzhet a döntőért.
Jönnek a szerbek, a magyar válogatott régi mumusai
A magyar férfiválogatott ma 17 órától a címvédő és olimpiai bajnok szerb csapattal csatázik az elődöntőbe jutásért. Az ellenfél nemcsak a világ legjobb válogatottja, hanem csapatunk mumusa is, amelyet az utóbbi években nem sikerült legyőzni. Négy éve a budapesti Eb-döntőben együttesünk úgy kapott ki Mitrovicséktól 12–7-re, hogy Madarasék is a játszottak. Kellemes meglepetés lenne, ha megfiatalított csapatunknak sikerülne a bravúr. Märcz Tamás szövetségi kapitány szerint a jövő szempontjából jókor találkoznak a szerbekkel: „Egy fiatal, épülő csapatunk van, ezért különösen jó, hogy most jön össze ez a mérkőzés.” A mai negyeddöntők: Magyarország–Szerbia 17, Horvátország–Montenegró 18.30, Olaszország–Oroszország 20.30, Spanyolország–Görögország 22.
(MS)
