Ajánló
A Zeneakadémia a világ legjobb intézményei között szerepel
Az egyetem diplomásai közismerten kelendők a zenei munkaerőpiacon

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenetudományi kutatásai nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedőnek számítanak (Fotó: Zeneakadémia)
A világ egyik legismertebb felsőoktatási rangsorát a brit Quacquarelli Symonds (QS) cég készíti, amely február végén tette közzé a szakterületi intézményi eredményeket. A 2019-es QS-rangsor negyvennyolc képzési területen listázza a világ egyetemeit.
A közép- és kelet-európai művészeti egyetemek közül a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem mellett mindössze két iskola van az első százban: az Észt Zene- és Színiakadémia és a moszkvai Bolsoj Balettintézet – olvasható az intézmény lapunkhoz eljuttatott közleményében.
Az összefoglaló kitért arra is, hogy a QS nemzetközi szakterületi rangsorok készítői öt szempontot vesznek figyelembe: az első az intézmény hírneve, tekintélye a tudományos szférában. Nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedőnek számítanak többek között az egyetem zenetudományi kutatásai, a Kodály Intézetben és a Liszt Múzeumban zajló tudományos tevékenységek. A második az intézményhez köthető tudományos munkák idézési gyakorisága. A harmadik az egyetemi kar/hallgató arány – vagyis fontos szempontként szerepel, hogy hány diák jut egy oktatóra. Ebben a Zeneakadémia az egyéni képzés sajátosságai folytán kiemelkedően teljesít, hiszen egyetlen hallgatóval legtöbbször két vagy még több tanár foglalkozik az órákon.
A negyedik szempont azon munkáltatók véleménye az egyetemről, akik az onnan kikerülő végzetteket foglalkoztatják, diplomásai közismerten kelendők a zenei munkaerőpiacon, a világ legnagyobb koncerttermeiben is kapnak lehetőséget. Például a Bécsi Filharmonikusok cselló szólamának mindhárom magyar vezetője a Zeneakadémián tanult. Az ötödik az intézmény nyitottsága, a külföldi hallgatók, oktatók aránya – itt a Zeneakadémia kiváló nemzetközi kapcsolatai, a külföldi hallgatók nagy száma és a nemzetközi együttműködések játszhattak fontos szerepet.
Az egyetem külföldi hallgatóinak aránya meghaladja a húsz százalékot, ebben Magyarországon csak a Semmelweis Egyetem teljesít jobban.