Ajánló

A Bosch harminchétmilliárd forintból kilencvenezer négyzetméterrel bővíti fejlesztési központját

Új technológiák vonzó befektetési környezetben

Magyarországra a digitális ipari forradalom jelentős hatást gyakorol, mivel közepes méretű és rendkívül nyitott gazdaságként a külső tényezőkre különösen érzékeny – mondta tegnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Bosch Budapesti Fejlesztési Központ Campus II. alapkőletételén tegnap.

Bosch 20180711
Oliver Schatz, a budapesti fejlesztési központ vezetője, Szijjártó Péter, Klaus Peter Fouquet, a Bosch elnöke és Daniel Korioth, a magyarországi csoport vezetője (Fotó: MTI - Koszticsák Szilárd)

Hangsúlyozta, hogy a vonzó befektetési környezetet biztosító országok maradhatnak versenyképesek, mivel a világgazdasági átalakulás tempóját diktáló vállalatoknak csak ezekben éri meg kidolgozni és alkalmazni az új technológiákat. A tárcavezető szerint a további sikerek érdekében el kell érni, hogy a beruházók ugyanúgy hozzanak ide fejlesztő kapacitásokat, ahogy korábban hagyományos termelőegységeket telepítettek. Elmondta, hazánk jól képzett munkaerőt és alacsony adókat kínál, továbbá kiemelt támogatásban részesíti azokat, akik jelentős hozzáadott értéket teremtő üzemeket hoznak. A kormány emellett arra is törekszik, hogy a térségben élen járjon a technológiai feltételek megteremtésében. A miniszter szerint a Bosch és Magyarország stratégiai szövetségét a kölcsönös előnyök is erősítik, hiszen a német cég tavaly 1300 milliárd forint bevételt ért el itt, a magyar gazdaság pedig két év alatt 130 milliárd forint Bosch-beruházással gyarapodott, és 14 felsőoktatási intézmény köthetett együttműködési megállapodást a vállalattal. A felépülő létesítmény az elektromos és az önvezető autók fejlesztésének új lehetőségeit teremti meg.