Ajánló

„A művészetre, a kultúrára a legsötétebb időkben is szükség van”

Novák Katalin köztársasági elnök nyitotta meg tegnap az Henri Matisse – A gondolatok színe – Remekművek a párizsi Pompidou Központból című tárlatot a Szépművészeti Múzeumban.

„A művészetre, a kultúrára a legsötétebb időkben is szükség van”
Az államfő Baán László főigazgató és Fehér Dávid kurátor társaságában nézte meg a kiállítást
Fotó: MH/Katona László

Az államfő beszédében kiemelte, olyan művész kiállítása nyílik most, akinek két világháború borzalmait kellett végigélnie, és közben alkotott. „Matisse nem tette le az ecsetet 1914-ben és 1939-ben sem, csak a színskála változott sötétebbre a palettáján” – mutatott rá Novák Katalin. Hozzátette: a művész azért sem tette le ecsetét, mert tudta, hogy a művészetre,
a kultúrára a legsötétebb időkben is szükség van.

A köztársasági elnök elmondta, így tanulhatunk tőle, rajta keresztül a háború borzalmairól, a műveknek köszönhetően érthetjük meg, miért kell mindent megtenni az ellen, hogy a szomszédunkban dúló háború tovább eszkalálódjon.

Novák Katalin úgy fogalmazott, nincs jó és rossz háború, csak háború van, ami pedig szükségszerűen rossz. „A háborúval szemben a béke áll, ami lehetőség a jóra, s mi, magyarok a békét akarjuk megnyerni. A béketárgyalás olyan, mint a Matisse-képeken gyakran megjelenő nyitott ablak, ami kiutat mutathat a sötétségből” – emelte ki az államfő.

Novák Katalin arról is beszélt, bár ebben a háborúban Oroszország az agresszor, ettől Puskin, Tolsztoj vagy Szolzsenyicin írásait, Csajkovszkij és Prokofjev zeneműveit nem szabad kidobni. „Szükségünk volt, van és lesz az orosz és ukrán kultúrára és művészetre, de leginkább békére volt, van és lesz szükségünk” – hangsúlyozta.