Ajánló

Színes programok augusztus 20. kapcsán

Idén is négynapos programsorozat lesz az államalapítás ünnepén – közölte a rendezvények kommunikációs ügynöksége. Augusztus 18. és 21. között a tavalyinál is több programhelyszín és hamisítatlan fesztiválhangulat várja a látogatókat.

A négynapos fesztiválon idősek és fiatalok, családok és baráti társaságok egyaránt megtalálhatják a kedvükre való programot – írták a közleményben. Ez évben sem maradnak el a hagyományos állami programok, a tisztavatás, a légi parádé, a zászlófelvonás és a Szent Korona-látogatás, miként az egyházi események, az ünnepi szentmise és a Szent Jobb-körmenet sem. Természetesen számos helyszín könnyűzenei koncertekkel várja majd a látogatókat, többek között a Szabadrét Fesztivál, a Retró Tabán színpada, a Road Movie Live és az Utcazene Fesztivál. Az Operett Korzó „fülbemászó slágerekkel”, a Panoráma Classical pedig klasszikus zenei előadással várja az érdeklődőket.

A legkisebbek és szüleik a Varázsliget színes programkavalkádján szórakozhatnak. Idén is megnyitja kapuit a Magyar Ízek Utcája, lesz Csárdafesztivál, az úgynevezett street foodok kedvelőit a Food Truck Show várja. A magyarországi megyék és települések előtt a Városok sétányán, a magyar történelem legnagyobb hősei előtt a Hősök útja programjain tiszteleghetnek az érdeklődők.

Ebben az esztendőben is megrendezik a hagyományos népi kultúra legkiemelkedőbb alkotásainak seregszemléjét, a Mesterségek Ünnepét. Számos program várja a divat és a dizájn szerelmeseit is a Bálnában és a Nehru parton. Az államalapítás ünnepén Európa legnagyobb tűzijátékát tekinthetik majd meg az érdeklődők, amelyet a hagyományoknak megfelelően augusztus 20-án, szombat este tartanak.

Az egyes programokról és rendezvényekről tájékozódni lehet a folyamatosan frissülő Szentistvannap.hu weboldalon.