Ajánló

Tündöklő Jeromostól Bánk bánig

Tíz bemutatót tervez 2022–2023-as évadára a Nemzeti Színház – A Csíksomlyói búcsút idén Kolozsvárra viszik

„Csodás címekkel teli, nagyon szép évad kerekedik” – hangsúlyozta Vidnyánszky Attila vezérigazgató a Nemzeti Színház következő évadát ismertető sajtótájékoztatón. A Csíksomlyói búcsú kolozsvári bemutatóját követően szeptember 3-án Tamási Áron Tündöklő Jeromosával nyit a teátrum.

Tündöklő Jeromostól Bánk bánig
Vidnyánszky Attila (balra) színművészekkel és alkotókkal együtt mutatta be az évadot
Fotó: MH/Török Péter

Meghirdette következő évadát a Nemzeti Színház. A 2022–2023-as szezonra tíz premiert terveznek szeptembertől márciusig, hogy azután áprilistól júniusig a Színházi Olimpia előadásainak adhasson otthont a teátrum.

Amint azt Vidnyánszky Attila vezérigazgató a tegnapi beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, az elmúlt évekhez hasonlóan az évad „hangulatát” a Csíksomlyói búcsú augusztus 20-i vendégjátéka adja meg: Csíksomlyó, Esztergom és Debrecen után idén Kolozsváron mutatják be. Vidnyánszky azt is hozzátette, újraindulóban van a teátrum külföldi élete is, a Vitéz lélek című előadásukkal Bécsbe, a Woyzeckkel pedig Újvidékre és Szarajevóba látogatnak majd. Úgy fogalmazott, szeptembertől a színház élete visszazökkenni látszik a régi kerékvágásba. „Csodás címekkel teli, nagyon szép évad kerekedik” – hangsúlyozta. Mint elmondta, a premierek sorát egy közös előadás tulajdonképpen már megnyitotta, hiszen a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházzal pár napja Pécsett bemutatták A helység kalapácsát, amely Budapesten októbertől lesz látható. „A beregszászi társulatot befogadta a Nemzeti Színház és az egész magyar színházi szakma” – jegyezte meg. Sin Edina, a kárpátaljaiak igazgatója arról beszélt, hogy bár játszanak, és nyáron szinte a teljes Kárpát-medencét bejárják, az elmúlt hónapokban semmi sem úgy zajlott, ahogy azt megszokták. Háláját fejezte ki azért az emberségért, nyitottságért és segítségért, amelyet a Nemzeti Színház kollégáitól, valamint a magyar szakmabeliektől kaptak.

A beregszászi társulat színészeit láthatjuk az évad első bemutatója, a Tamási Áron-emlékévhez kapcsoló Tündöklő Jeromosban is, amelyet Márkó Eszter rendezésében, a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban először augusztus 12-én Gyulán a Tamási Áron Napok részeként, majd szeptember 3-án a Nemzetiben mutatnak be.

Az ősz Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem című színművével folytatódik Blaskó Péter és Udvaros Dorottya főszereplésével – a francia romantikus zeneszerző, Berlioz és gyermekkori szerelme, Estella történetét feldolgozó előadást Rátóti Zoltán állítja majd színpadra. Rátóti, aki a Nemzeti stratégiai igazgatója is, a darabról elmondta, nemcsak azért törlesztenek vele régi adósságot, mert immár harmadszor szerepel az évadtervben, és most már tényleg be fogják mutatni, hanem azért is, mert szerzője, Hubay (1918–2011) egy olyan író-alkotó nemzedék része, akik egy idilli világot örökítettek meg műveikben, ám kezdenek kikopni a magyar színpadokról.

Ezt követően igazi ínyencségként Bertolt Brecht A kaukázusi krétakör című drámáját, amely a polgárháború sújtotta Grúziá­ban játszódik, a grúz Avtandil Varsimashvili rendezi Szász Júliával Gruse, a szolgálólány és Bordás Rolanddal Szimon Csacsava, a katona szerepében. Októberben láthatjuk majd Lukácsy György Esterházy Jánosról, a Felvidék mártír politikusáról szóló életrajzi darabját, a Hazatérést, novemberben pedig ősbemutató következik: a kortárs ukrán színház egyik legjelesebb alkotója, Klim Zavaros idők című, Borisz Godunovról szóló történelmi műve.

Az évad nagyszabású produkciójának ígérkezik a Székely Fonó: összekapcsolva Tamási születésének százhuszonötödik és Kodály születésének száznegyvenedik évfordulóját. „Tamási számára meghatározó élmény volt az Operaházban látni Kodály zeneművét” – emelte ki a sajtótájékoztatón A. Szabó Magda, az emlékév vezetője. Az eseménysorozatot lezáró ünnepi előadás rendezője Vidnyánszky Attila, zenei vezetője Sapszon Ferenc.

A Színházi Olimpiát megelőző időszakban, január és április között az orosz Kirill Fokin Rex című szatirája mellett két klasszikust is műsorra tűz a Nemzeti.

Előbb Molière Don Juanját, majd újra Nagyszínpadon a Bánk bánt. „Érdemes újra- és újrafogalmazni ezeket az alapműveket” – fogalmazott Vidnyánszky Attila, aki a prózai és az operaváltozatot is többször színre vitte már. Most megfiatalított szereposztással, Berettyán Sándorral a címszerepben láthatjuk Katona örökbecsűjét az évad zárásaként.