Ajánló
Ideológiai zsarolás eszköze a jogállamisági vita
Az új német kormánynak tiszteletben kell tartania hazánk szuverenitását – mondta Varga Judit a Die Weltnek

Terjedelmes interjút készített a német Die Welt Varga Judit igazságügyi miniszterrel. A konzervatív napilap kérdésére a tárcavezető rámutatott, alapvető ideológiai különbség van a magyar kormány, és a nemrég megalakult balliberális–zöldpárti német koalíció közt, de ez nem akadályozhatja meg az együttműködést. A jogállamisággal kapcsolatos vita a miniszter szerint ideológiai jellegű, nem konkrétumokról szól, hanem a hazánkkal szembeni ideológiai zsarolás eszköze.
Varga Judit leszögezte, az új német kormánynak tiszteletben kell tartania Magyarország szuverenitását, a migrációs és a családpolitikával együtt. Kifejtette, a német politikát nem szabad kiterjeszteni más országokra, ha ők bevándorlóországgá akarják tenni a hazájukat, akkor tegyék, de az ránk nem vonatkozik. Olaf Scholz szociáldemokrata kancellár egyébként nemrég, amikor a kormány programját ismertette a Bundestagban, úgy fogalmazott: Németország bevándorlóország. Varga szerint van törekvés arra, hogy hazánkra kényszerítsék a nyitott határok politikáját, például uniós kötelezettségszegési eljárásokkal. Arra az újságírói felvetésre, hogy az eljárásokat nem Berlin, hanem Brüsszel indítja, Varga azt mondta, a német kormány a jogállamiság ürügyén bírálja a magyar kormányt, és a migrációval kapcsolatban azzal vádolja, hogy nem tartja be az európai uniós jogot. Nyomatékosította: a határvédelem nemzeti hatáskör, Magyarország pedig nem irányítani, hanem megállítani akarja az illegális migrációt.
Az interjúban szó esett az uniós és a nemzeti jog viszonyáról szóló magyar és lengyel alkotmánybírósági döntésekről is. „Magyarország határozottan Európa-párti, soha nem volt arról szó, hogy szembehelyezkedjünk az európai joggal, amelyet azonban a realitásokhoz kell igazítanunk” – mondta a miniszter.
Kaczynski: Berlin új birodalmat épít
Németország arra használja az Európai Uniót, hogy egy új, negyedik birodalmat építsen – mondta Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök-helyettes pénteken a Gazeta Polska című újságnak nyilatkozva. A politikus elmondta, hogy a berlini vezetés arra használja fel a mostani vitát Lengyelországgal, hogy megfossza az országot az önrendelkezési jogától. Kaczynski arról is beszélt, hogy Németország az EU bíróságán keresztül próbálja uralni az unió tagállamait, ugyanis a testületet nem korlátozza semmi. Hozzátette, hogy valójában már a bíróság ítéletei irányítják az Európai Uniót, és nem a szerződések.
(PZ)