Ajánló

A gyermekek hiánya a jövőnk ellen irányul

Ünnepi üzenetében Ferenc pápa az apró, hétköznapi dolgok értékelésére szólít fel

Ünnepi beszédeiben kiemelt figyelemben részesítette Ferenc pápa a családokat. Úgy vélekedett, ha ezeket elvágjuk, az élet kiszárad, mivel gyökereink a családokban rejlenek.

A gyermekek hiánya a jövőnk ellen irányul
„Demográfiai télre” figyelmeztetett beszédében a római katolikus egyházfő
Fotó: AFP/Massimo Valicchia

A karácsony mindhárom napján külön üzenettel fordult Ferenc pápa a világ keresztény hívőihez. A Szent Péter-bazilikában tartott pénteki vigílián az egyházfő a hatalomtól és a feltűnési kényszertől uralt világban a „láthatatlan kicsik” iránti szeretetre szólított fel, rámutatva a gyermek Jézus születésére. Homíliájában kiemelte: „Isten a kicsiségben van. Ennek (Jézus születésének) az üzenete: Isten nem a nagyságot lovagolja meg, hanem a kis dolgokban rejtőzik el. Ezt az utat választja azzal a céllal, hogy elérjen bennünket, megérintse szívünket, és visszavezessen ahhoz, ami számít.” Megjegyezte, a Magasságos az alázatot mutatja, ellenben mi feltűnni akarunk. Jézus szolgálatra születik, mi éveket töltünk azzal, hogy futunk a siker után. Isten nem keresi az erőt és hatalmat, gyengédséget kér, és a lélekben kicsiket szólítja – fogalmazott az egyházfő.

Ferenc pápa úgy vélte, ugyanezt kell keresni az élet „kis dolgaiban”, a hétköznapok egyszerű gesztusai­ban, a családban éppúgy, mint a munkavégzésben. A nagyság utáni siránkozás, az örökös elégedetlenség helyett az egyházfő szerint az embereknek el kell fogadniuk gyengeségeiket, tévedéseiket, azt a „kicsiséget”, amelyet a mai világban közöny kísér – tette hozzá.

A Szent Péter téren elhangzott beszédében szombaton a pápa a pandémia okozta bezárkózás helyett párbeszédet, egymásra figyelést szorgalmazott. Kijelentette, a járvány próbára tette a társadalmi kapcsolattartást: megerősítette a bezárkózási hajlamot, a „magamtól megoldom” választását, így az emberek lemondanak a világba való kilépésről, a többiekkel való találkozásról, a közös cselekvésről. Az egyházfő vigaszt kért a pandémiában még inkább erőszak áldozataivá váló nőknek,a magányos időseknek, reményt a gyerekeknek és a visszaélések miatt szenvedő fia­taloknak. Békességet és egységet a családoknak, amelyeket a nevelés és a társadalom alapkövének nevezett. A pápa egészséget kért a betegeknek, ellátást és vakcinát a rászoruló népeknek, elismerést mindazoknak, akik családtagjaikat, a betegeket, a gyengébbeket gondozzák.

A Szent Család katolikus ünnepén vasárnap Ferenc pápa egy demográfiai télre hívta fel a figyelmet, mondván, a gyermektelenség nemcsak a családoknak, hanem az országnak és a társadalom egészének is kárt okoz. December 26-i Angelus-beszédében elmondta, úgy tűnik, sok házaspár feladta a gyerekekkel való továbblépést. „Gondolkodj ezen. Tragédia” – mondta a pápa. „Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy leküzdjük ezt a demográfiai telet, amely a családunk, országunk és jövőnk ellen irányul” – tette hozzá.

A római katolikus egyházfő megjegyezte, hogy Jézus is úgy döntött, hogy családba születik. „Gyönyörű látni, ahogy Jézus belekerült a családi vonzalmak láncába, amelyek szülei simogatásaiban és gondjaiban születtek és növekedtek. Ez számunkra is fontos: a szerelem kötelékeiből álló történetből származunk” – mondta. A család a mi történetünk, ezek a mi gyökereink – hangúlyozta, hozzátéve: „Ha elvágjuk őket, az élet kiszárad! Isten nem magányos őröknek teremtett minket, hanem arra, hogy együtt járjunk.” Ehhez az „én” diktatúrája ellen kell küzdeni – mondta. Az Úrangyala imádság elmondása után Ferenc pápa külön köszöntötte a házastársakat, kérve Istent, adjon nekik erőt és örömet a közösen megtett út folytatásához, és arra buzdította a párokat, hogy kezdjék meg a felkészülést a 2022-es Családok Világtalálkozójára.

Idén Betlehemben a Szentföldön élő keresztények töltötték meg a templomokat az éjféli misén, zarándokok és turisták nélkül ünnepeltek a beutazási korlátozások miatt – jelentette a Jediót Ahronót izraeli hírportál. Izrael november végén lezárta határait a külföldiek beutazása előtt a jóval fertőzőbb omikron koronavírus-változat távol tartása érdekében. A külföldiek elmaradtával keresztény híveken kívül sok muszlim és zsidó vallású helyi lakosnak is lehetősége nyílott meglátogatni a történelmi keresztény kegyhelyeket.
Idén Betlehemben a Szentföldön élő keresztények töltötték meg a templomokat az éjféli misén, zarándokok és turisták nélkül ünnepeltek a beutazási korlátozások miatt – jelentette a Jediót Ahronót izraeli hírportál. Izrael november végén lezárta határait a külföldiek beutazása előtt a jóval fertőzőbb omikron koronavírus-változat távol tartása érdekében. A külföldiek elmaradtával keresztény híveken kívül sok muszlim és zsidó vallású helyi lakosnak is lehetősége nyílott meglátogatni a történelmi keresztény kegyhelyeket.
Fotó: AFP/Abbas Momani