Ajánló
Szijjártó: Az unió tartsa be az ígéreteit!
Törökországban és Törökországgal kezdődik Magyarország déli határának megvédése – mondta a külügyminiszter a V4-es találkozón

Budapesten egyeztettek kedden a visegrádi négyek külügyminiszterei Mevlüt Cavusoglu török tárcavezetővel. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Puskás Arénában tartott közös sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra, hogy Európa egyszerre három irányból is migrációs nyomás alatt áll. A kialakult helyzetnek több oka is van, például az, hogy az afganisztáni nemzetközi beavatkozás kudarca nyomán 23 millió embernek került veszélybe az élelmiszer-ellátása a dél-ázsiai országban, a belső menekültek száma elérte a négymilliót – emlékeztetett.
Szijjártó szerint két dolog szükséges ahhoz, hogy megelőzzék az újabb hullámokat: a bevándorlást ösztönző nyilatkozatok vagy tervek megakadályozása, illetve szoros partnerség a migrációs útvonalakon fekvő országokkal.
Utóbbi tekintetben a miniszter kulcsfontosságúnak tartja Törökország szerepét. Szijjártó közölte, az Európai Uniónak végre ki kell fizetnie annak a hatmilliárd eurónak az egészét, amelyet korábban megígért Ankarának. Emlékeztetett, a török kormány eddig mintegy negyvenmilliárd dollárt költött az országban tartózkodó migránsok ellátására. Hozzátette, az uniónak támogatnia kellene a török határvédelmi intézkedéseket is.
Szijjártó megerősítette azt is, Magyarország ellenzi, hogy az unió megkösse az úgynevezett posztcotonoui megállapodást hetvenkilenc afrikai, karibi és csendes-óceáni országgal, ugyanis az egyezmény az ENSZ globális migrációs paktumának kistestvére. „Az EU-nak nem arról kellene megállapodnia Afrikával, hogy a helyiek hogyan jöjjenek a kontinensre, hanem arról, hogy miként maradhatnak a lakóhelyükön” – hangsúlyozta.
A sajtótájékoztatón Mevlüt Cavusoglu emlékeztetett, hogy 2014 óta Törökország látja el a legtöbb menekültet a világon, ezért különösen fontosnak tartják az afganisztáni helyzet rendezését. Ennek érdekében a nemzetközi közösségnek szerinte fokozatosan fel kellene vennie a kapcsolatot az új tálib vezetéssel – tette hozzá.
Jan Lipavsky új cseh külügyminiszter – akinek első külföldi útja éppen erre a budapesti találkozóra vezetett – fontos és hagyományos együttműködési formátumnak nevezte a visegrádi négyeket. Egyetértett azzal, hogy Törökország kulcsszerepet játszik a migráció kérdésében, az illegális bevándorlás elleni küzdelemben.
A lengyel tárcavezető, Zbigniew Rau kiemelte a visegrádi államok és Törökország közötti gazdasági együttműködésben rejlő lehetőségeket, valamint kitért arra is, hogy az Európai Uniónak fel kellene gyorsítania a nyugat-balkáni bővítést.
Ingrid Brocková szlovák külügyi államtitkár szerint meg kell akadályozni, hogy Afganisztán ismét terrortámadások és migrációs hullámok kiindulópontja legyen.