Ajánló
Tét nélküli könnyed győzelem Kongó ellen

A dánoktól elszenvedett súlyos vereség után Háfráék Kongó együttesével mérkőztek, amely egyedüli afrikai csapatként került a legjobb 24 együttes közé, egy nyert mérkőzéssel. Ideális ellenfél volt, mert ugyan bátran támadott, de nagyon szellősen védekezett, így a gólerős Vámos vezérletével csapatunk a szünetben 16–8-ra vezetett. A folytatásban a kongóiak csökkentették a hátrányukat, de Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány időkérése hatásos volt, és végül a magyar válogatott 30–22-ra nyert. Csapatunk legjobbja a nem csak védekezésben jeleskedő Planéta Szimonetta volt, aki nyolc lövésből nyolc gólt dobott. „Az első félidő rendben volt, a másodikba kicsit belefásult a csapat” – értékelt Golovin a mérkőzés után.
A magyar csapat ezúttal néhány kulcsjátékosa, például Bíró Blanka és Klujber Katrin nélkül játszott, a mérkőzés legjobbjának a jobbszélsőt, a hét gólig jutó Lukács Viktóriát választották.
Csapatunkra vasárnap (18 óra, M4 Sport) sokkal erősebb ellenfél vár, a szintén négypontos koreai együttes, a csoportharmadik hely, a világbajnokság 9–12. helyezése a tét. A dél-koreai csapat megnehezítheti Bíróék szép búcsúját a világbajnokságon.
Emlékezetes csarnokavató Szegeden
Az ország harmadik legnagyobb sportcsarnokát, a 8143 férőhelyes Pick Arénát győzelemmel avatta fel a Szeged férfi kézilabda-csapata, amely 30–26-ra nyert a Kiel ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában. „Ez olyan mérkőzés volt, amelyre mindig emlékezni fogok. Ilyen közönség előtt talán még soha nem játszottam.
Szeretnék köszönetet mondani a klubnak és a magyar kézilabdának, hogy egy ilyen nagyszerű létesítmény épült Szegeden” – nyilatkozta a mérkőzés legjobbjának megválasztott Bánhidi Bence. Az ebben a BL-szezonban kétarcú Veszprém 30–27-re vereséget szenvedett a Flensburg vendégeként, az öt hazai győzelme mellett már negyedszer kapott ki idegenben.
(MS)