Ajánló
Az idegen hatalmak csak pusztítottak
Orbán Viktor: Emlékeznünk kell, kik rombolták le a hidakat, különben újra megtörténik

Orbán Viktor magyar miniszterelnök, valamint Eduard Heger szlovák kormányfő együtt emlékezett a Szlovákiához tartozó Párkányt, valamint a Duna magyar oldalán lévő Esztergomot összekötő, a második világháborúban a németek által felrobbantott Mária Valéria híd húsz évvel ezelőtti újjáépítéséről és átadásáról.
A magyar miniszterelnök először visszaemlékezett, hogy két évtizeddel korábban még mindenki azt hitte, Közép-Európa problémái megoldódnak az EU-s csatlakozással. Ez azonban tévedésnek bizonyult. „Nem hidat avatunk, csupán egy húsz évvel ezelőtti hídavatásra emlékezünk, többről van itt szó, mint egyszerű évfordulóról” – fogalmazott. Mint mondta, egy hídavató beszédben el lehet mondani, hogy a híd összeköti az embereket meg az országokat, illetve hogy a vízből magasodó pillérek a közös jövőbe vetett hit sziklaszilárdságát is jelképezik. Ő is mondott hasonló igazságokat húsz évvel ezelőtt, jegyezte meg.
Ma viszont már többet és más hangon kell mondani, ma már másképpen látjuk a világot. Joggal volt bizakodó Közép-Európa minden népe, azt hittük, hogy az igazán küzdelmes évek már mögöttünk vannak, azt hittük, hogy a nehezén már túl vagyunk. Kiemelte, mára az akkori hangulat elszállt, elpárolgott, rá kellett jönnünk, hogy nem lehet külső szereplők jóindulatára bízni a saját jövőnket. „Nekünk magunknak kell minden egyes nap megharcolnunk a saját sikereinkért” – jelentette ki Orbán Viktor.
„Brüsszel húsz évvel ezelőtt még támogatta Közép-Európát, ezt a hidat is segített visszaépíteni. Ma már viszont ránk akar kényszeríteni egy olyan életmódot, amely szemben áll mindazzal, amit értékesnek és megőrzendőnek gondolunk, és másodrendű tagállamként tartja számon a közép-európaiakat. Továbbá szűkíteni akarják a gazdasági lehetőségeinket, és olyanokat akarnak ránk kényszeríteni akikkel mi nem akarunk együtt élni. Dávidokként állunk a brüsszeli Góliáttal szemben” – fogalmazott.
A magyar kormányfő elmondta, a visegrádi négyek hatékony és stabil összefogást építettek fel, a civilizációs válságokra pedig közös válaszokat adtak, legyen szó a pénzügyi, a migrációs vagy a koronavírus-járvány okozta válságról. A visegrádi négyekben éppen az van meg, ami Brüsszelből ma már hiányzik. Az idegen nagyhatalmak mindig csak romboltak Közép-Európában, és minden alkalommal a közép-európaiaknak kellett visszaépíteni – emlékeztetett a híd tragikus történetére. „Mi jó tanítványai akarunk lenni a történelemnek, nemcsak újjá kell építeni a hidakat, hanem azt is észben kell tartanunk, kik rombolták le őket” – figyelmeztetett, hozzátéve: ha nem ezt tesszük, újra és újra megtörténik. „Európa jövője mi vagyunk, és ne hagyjuk, hogy a bennünket összekötő hidakat valaha is újra lerombolják” – közölte.
Orbán Viktor kiemelte: „Aligha van olyan nép, amely annyira hasonlóan látná a dolgokat, mint a szlovák és a magyar, egyedül a nyelv, ami elválaszt bennünk. Egészen addig megértjük egymást, ameddig el nem kezdünk beszélni.” Orbán Viktor hangsúlyozta, a térség népei és államai csak akkor lehetnek sikeresek, ha együttműködnek. A sikeres Közép-Európa csak nekünk fontos, másnak nem, így aki az együttműködés ellen érvel, az saját maga ellen beszél – magyarázta. A közép-európai sorsközösségben élő népek között értelmetlen bármiféle ellenségeskedés, mindannyiunk túlélésének záloga a barátság és a szövetségkötés – mondta a miniszterelnök.
„Sikertörténet és két jó szomszéd története a Mária Valéria híd” – jelentette ki Eduard Heger szlovák miniszterelnök a beszédében. Heger méltatta a kiváló szlovák–magyar kapcsolatokat. A Mária Valéria híd húsz évvel ezelőtti átadása olyan sikertörténet, amely inspirációként hatott a két ország kapcsolatainak és együttműködésének fejlődésére. Eduard Heger rámutatott: az új hidak és infrastrukturális kapcsolatok mellett a két országot közös érdekeik is összekötik, köztük az atomenergetika és a migráció kérdésében képviselt álláspontjaik.